Hírek

2015.08.28. 10:35

Megnyílt a tizedik Vas megyei kormányablak – a körmendiek is egy helyen intézhetik az ügyeiket

Körmend – Az országban a 131., Vas megyében a tizedik kormányablak a körmendi. A hivatali dolgozók béremeléséről is beszélt az ünnepélyes és hivatalos avatón dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár.

Bakos Ágnes

– Az állam hivatása, feladata az állampolgárok kiszolgálása, ennek jegyében készülnek a kormányablakok – hangsúlyozta a körmendi ügyfélszolgálat avatóján Harangozó Bertalan, Vas megyei kormánymegbízott.

Mint mondta, a Vas megyében nemrégiben avatott kormányablakok különböző jelzőket kaptak. Így a vasvárit a "rendkívüli" szóval illették, mert komplex, a járási hivatallal és a munkaerőpiaci ponttal együtt. Az őriszentpéteri kormányablak egy országos szinten is ismert és elismert terület lakóit szolgálja ki, így az "szimbolikus" ügyintézési pont.

– A körmendi kormányablakra azt mondhatjuk, hogy "természetes", ahogy Körmend központi szerepe is természetes a környéken – mondta a kormánymegbízott. Köszönetet mondott a helyi és a zalai kivitelezőknek, akik átalakították a hivatal épületét és elkészülhetett az akadálymentes, integrált kormányzati ügyfélszolgálat.

Bebes István, Körmend polgármestere emlékeztetett, hogy 46 település lakóit szolgálja ki a körmendi kormányablak, a települések számát tekintve a megye legnagyobb járása a körmendi. Történelmileg fontos terület és régóta közigazgatási központ a város, ezért is jelentős a kormányablak kialakítása és avatása. Utalt a többi folyamatban lévő körmendi fejlesztésre, kiemelve a Batthyány Kastély megújítását, amely határidőre, október végére elkészül.

– Nevezzük jubileuminak az avatást, hiszen a tizedik Vas megyei kormányablak a körmendi és még kettő nyílik a megyében, így lesz egy tucat – emelte ki dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár. Felidézte, hogy 2010-ben az egyik legfontosabb kormányzati cél volt a közigazgatás reformja, aminek eredménye a kormányhivatalok és a járási hivatalok, meg a kormányablakok.

Az ügyintézési pontok nem csak kényelmesek és esztétikusak, hanem tartalmilag is fontos egységei a területi közigazgatásnak – fogalmazott az államtitkár. Elmondta, hogy ma már mintegy 420 ügykörrel dolgoznak a kormányablakokban, ezek nagy része elsődleges ügyintézés és a legtöbb okmányügy. Ezres nagyságrendig bővül az ügykörök száma a jövőben – húzta alá dr. Kovács Zoltán.

Arról is beszélt, hogy a rengeteg féle ügykörhöz egy tudástár készült a kormányablakok dolgozóinak. S arról is szólt, hogy a jövő év július elsejétől béremelésre és életpályamodell bevezetésére számíthatnak a területi közigazgatásban dolgozók, ahogy fogalmazott: „elsősorban a végeken", vagyis a járási hivatalok munkatársai a kedvezményezettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!