Hírek

2015.07.30. 18:22

Megszűnik a Nyugat-magyarországi Egyetem, és ezzel önállóvá válik a Savaria-központ

Szombathely - Önálló lesz az egyetem. Az átalakításra a fenntarthatóság miatt van szükség. Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint ez óriási lehetőség.

Budai Dávid

Önálló egyetem jön létre Szombathelyen, a végső döntés augusztus végén várható. Palkovics László felsőoktatási államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) több egyetemet átalakít. Az egyetemek és főiskolák szétdarabolására vagy összevonására azért lesz szükség, mert ezek mostani formájukban fenntarthatatlanok. Az Emmi javaslata szerint megszűnne a Nyugat-magyarországi Egyetem, és ezzel önállóvá válna a soproni erdészeti kar és a szombathelyi Savaria-központ is.

Palkovics László az Index-nek adott interjújában azt mondta: „bár az elv és az ötlet jó volt egy nyugat-magyarországi nagy egyetem létrehozására, ez a fenntartó és a menedzsment hibájából nem sikerült. Jelenleg nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy az NyME szervezetileg is jól tudjon működni.”

Ugyanezt válaszolta dr. Antonio Donato Sciacovelli, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar dékánja is, aki elmondta, a különválás azért vált szükségessé, mert nem teljesültek azok az elvárások, amelyeket a fenntartónak és a menedzsmentnek kellet volna végigvinnie. A dékánt a várható változásokról kérdeztük. Az egyetem a jövőben mint alkalmazott tudományok egyeteme működne tovább. Mint kiderült, az elnevezést az angol terminológiából vették át. Abban különbözik a tudományegyetemtől, hogy nincsenek alapkutatások, hanem csak alkalmazott kutatások vannak és az oktatásra, illetve a gyakorlati képzésekre helyezi a hangsúlyt az intézmény.

2008-ban lett a Berzsenyi Dániel Főiskolából Nyugat-magyarországi Egyetem. A kritikus hét év után úgy tűnik, válnak az egyetemek Fotó: VN-archív

Mint kiderült, nem kell megijedni, az eddig akkreditált szakokat továbbra is meghirdetik. Egy egyetemnek mindig mérlegelnie kell, ha egy adott szak évekig nem lát jelentkezőket, akkor azt szüneteltetik vagy megszüntetik, de most ilyenről nincsen szó. A felvételi eredményeket nézve, az egyetem számára a legfontosabbak most a pedagógus szakok, a tanító és az osztatlan tanári képzés, valamint a most induló gépészmérnökképzés, természetesen ezek mellett még számos szak van, amelyeknek továbbra is van jogosultsága.

Az, hogy a különválás jó lesz vagy sem az egyelőre kérdés. Antonio Sciacovelli elmondta, a szombathelyi egyetem különválása a felsőoktatási stratégia része, amelynek a célja, hogy ne legyenek pazarlások és ésszerűtlen döntések. Abban az esetben lesz pozitív a változás, amennyiben a szombathelyi egyetem meghatározó tud lenni a régióban, és az Emmi biztosítja a működési feltételeket. Az önálló gazdálkodás pénzben megnyilvánuló hatásairól, a dékán szerint még nem érdemes beszélni. A következő években feladat orientált finanszírozás lesz a felsőoktatásban, amennyiben az egyetem tudja teljesíteni feladatait és hozzájárul a régió kulturális életéhez, valamint képes együttműködni a munkaerőpiaccal, akkor várhatóan megkapja a szükséges forrásokat. Kiderült, az egyetem már évek óta tervezi új tanári szakok bevezetését. A germanisztikát szeretnék erősíteni, hogy megkaphassák az akkreditációt a némettanári szakra, valamint az etika és erkölcstanár szak akkreditációját is szeretnék. Olyan szakfejlesztések vannak jelenleg is az egyetemen, amelyek folyamatosan aktuálissá teszik egy adott felsőoktatási intézmény egzisztenciáját.

2006-ban adták át a Forrásközpontot, egy évvel később a BDF-szenátusa kinyilvánította egyesülési szándékát a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetemmel. Jó ötletnek tűnt (Fotó: VN-archív)

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint óriási lehetőség kapujában áll Szombathely, amely hosszú távon meghatározhatja a város fejlődését. Úgy véli, az önálló szombathelyi felsőoktatási intézményért még sokat kell tenni, de az a cél, hogy ezt a ragyogó lehetőséget valósággá változtassuk. Hatalmas összefogásra van szükség, mert a neheze most következik. A legfontosabb cél, hogy az új szombathelyi egyetem olyan irányba képezzen szakembereket, amely megfelel a helyi gazdaság igényeinek. Ezért is kulcsfontosságú a most induló mérnökképzés, amely máris nagyon sikeresnek mondható, már csak a jelentkezések számát tekintve is. Ezt az irányt a következő években erősíteni és szélesíteni kell a villamosmérnök képzés felé.

A miniszter kitért arra, hogy nagyon fontos a nagy hagyományú tanárképzés fellendítése, hiszen néhány éven belül óriási tanárhiány várható Magyarországon, különösen a reál tárgyak területén. Új utakat is keresnie kell a szombathelyi egyetemnek, ilyen lehet a régió termálvíz kincsére alapozott, egészségturizmus irányú képzés elindítása. Ide kell vonzani a hallgatókat az ország más területeiről, akik aztán itt maradnak, itt találnak munkát, és itt kell tartani a saját gyermekeinket, akik itt tanulnak, itt dolgoznak és itt alapítanak családot. Ez Szombathely fejlődése szempontjából létkérdés.

-  Hatalmas munka áll előttünk, hála Istennek, hogy idáig eljutottunk, nem volt könnyű a sírból visszahozni az önálló szombathelyi felsőoktatást azután, hogy 2008-ban az akkori vezetés elpackázta a dolgokat. Most össze kell fogni mindenkinek. Köszönöm mindazok támogatását, akik ebben a kemény küzdelemben mellettünk voltak - mondta el Hende Csaba.

Palkovics László államtitkár ugyanakkor megjegyezte, azt még meg kell vizsgálni, hogy a szombathelyi intézmény   hosszabb távon mennyire lesz képes önállóan működni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!