Hírek

2014.10.24. 15:29

Megtaláltuk a Szentlélek patika bútorait

Szombathely – A felújítás ideje alatt átmenetileg egy raktárban helyezték el az egykori Fő téri patika védett bútorzatát, a Műtárgyfelügyeleti Iroda az ingatlan emeleti helyiségébe engedélyezte az áthelyezését, ahol a tervek szerint szabadon megtekinthető lesz.

Budai Dávid

Ahogyan korábban ígértük, amint újabb információ birtokába jutunk a berendezés sorsát illetően, tájékoztatjuk a nyilvánosságot. Most érkezett el ez a pillanat. Ez év januárjában már foglalkoztunk a patikabútorok ügyével. Akkor lakossági bejelentés alapján annak jártunk utána, hogy a Fő tér 9. szám alatti, műemlékvédelem alatt álló ingatlanban miért mozdították el a különleges védettséget élvező bútorokat. Kiderült, hogy a bútorok mozgatására a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal adott engedélyt. A bútorok azonban néhány héttel ezelőtt eltűntek, tudtuk meg Németh Ákos gyógyszerésztől. Dr. Buzinkay Péter, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője most írásban tájékoztatta szerkesztőségünket a bútorok elszállításának okairól.

Németh Ákos gyógyszerész is aggódott a patika védett bútoraiért. Fotó: Zergi Borbála

Az ingatlan bérlője kérelmet nyújtott be a védett berendezést is magába foglaló üzlethelyiség belső átalakítására. A Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal 2014. július 31-én kelt levelében engedélyezte az átalakításokat. Amiért így döntöttek, annak az volt az oka, hogy az ingatlanban a Szombathelyi Szentlélek Gyógyszertár 2009-ben megszűnt szerződése óta nem működött gyógyszertár, ezen kívül a bútor használaton kívül volt. A patikabútor sorsáért aggódók számára jó hír, hogy a tervek szerint nem kerülnek túlságosan messze eredeti helyüktől, ugyanis a Műtárgyfelügyeleti Iroda a védett berendezésnek az emeleti helyiségbe történő áthelyezését engedélyezte. Az ingatlan tulajdonosa garantálta a patikabútor bemutatását és nyilvános látogathatóságát. A bútorokat jelenleg – amíg az ingatlan felújítása tart – átmenetileg egy raktárban tárolják. A tulajdonos ugyan értékesítheti, illetve el is ajándékozhatja a védett berendezést, azonban mindenképpen Magyarországon kell maradnia. Bízunk benne, hogy a páratlan műtárgy nem kerül el Szombathelyről, és rövidesen látható lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!