Hírek

2014.08.31. 14:50

A város újíttatta fel a négy település tulajdonában álló iskolai konyhát

Répcelak - Több mint ötvenmillió forint saját forrást áldozott a városi önkormányzat az iskolai konyha rekonstrukciójára.

Simon Erzsébet

A városi önkormányzat mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az intézményei magas színvonalon működjenek. Az elmúlt években sort kerítettek például a közös önkormányzati hivatal, a Százszorszép Óvoda két épülete, a Művelődési Otthon és Könyvtár, a Móra Ferenc Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény oktatási épületeinek és a tekepálya épületének a felújítására. A kisváros képviselő-testülete két sikertelen, támogatási igény elnyerésére irányuló pályázatot követően döntött úgy, hogy a Répcelak Csánig, Vámoscsalád és Uraiújfalu tulajdonában álló, az általános iskolai épületegyüttes részét képező konyhán és étkezőn a tulajdonosok hozzájárulásával energetikai rekonstrukciót hajt végre. Ennek pénzügyi fedezetét teljes egészében a répcelaki költségvetésből állják. Ezt azért merték vállani, mert sok más településsel ellentétben ehhez megvolt a városnak a saját forrása.

A pénteki tanévnyitót összekötötték a beruházás átadásával. Az ünnepségen Mérgesné Stampf Ildikó, a Répcelaki Közös Önkormányzati Hivatal Településüzemeltetési és Beruházási csoportjának vezetője számolt be a nyári szünidő alatt elkészült munkákról. A közbeszerzési eljárásban négy vállalkozó tett ajánlatot, az önkormányzat a legalacsonyabb összeget megjelölt Vasi Tandem Kft.-vel kötött szerződést a kivitelezési munkák elvégzésére. A beruházás költsége 50,8 millió forint volt, ez tartalmazta a belső padló és falburkolatok cseréjét, festéseket, a padlás hőszigetelését, a homlokzati nyílászárók cseréjét, a homlokzati és lábazati hőszigetelést. Az épületgépészeti munkák között a fűtés- és gázszerelést, a belső víz- és csatornarendszer újjáépítését, a szellőzés szerelését. Megújult a konyha elektromos hálózata is. Az ingatlan infrastruktúrájának korszerűsítése költséghatékonyabbá tette az épületet, ami fontos szempont volt a fenntartók részéről. Ahhoz, hogy a belső berendezéseket is modernizálhassák, a városi önkormányzat még ötmillió forinttal megfejelte a félszáz milliót. Így korszerű előkészítő gépeket, hűtő- és fagyasztószekrényeket, nagykonyhai mosogatókat, mosogatógépet, légkeveréses sütőt, egyebeket vásárolhatott az üzemeltetési feladatokat ellátó Százszorszép Óvoda. Az új tanév első napján már megújult környezetben tálalhatják az ebédet a tanulóknak.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!