Hírek

2017.06.21. 17:40

Megújult környezetben várja az ügyfeleket a hivatal

Több kormányhivatali épületet is felújítanak, a Gagarin utcai intézmény készült el a leghamarabb: szerdán felavatták.

Vadas Krisztina

Megújult épületben várja az ügyfeleket a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatalának Agrár-ügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földművelésügyi Osztálya. A Gagarin utcai épület alapos ráncfelvarráson esett át: kívül teljesen felújították, de belül is végeztek munkálatokat. A fő cél az energetikai korszerűsítés volt.

A Gagarin utcai intézménybe igazán kellemes betérni - itt nem teher az ügyintézés
Fotó: Unger Tamás

Az új épület ünnepélyes avatásán Ágh Ernőné főigazgató kiemelte: a kormányhivatal egy szolgáltató, ennek megfelelően próbálják az ügyfeleket segíteni ügyeik intézésében. - 2010-ben kezdődött el az átszervezés, akkor alakultak meg a kormányhivatalok, kormányablakok. Fontos, hogy ne egy állami szervet lássanak az emberek ezekben az intézményekben, hanem egy olyan szolgáltatót, ahol választ kaphatnak kérdéseikre és el tudják intézni a dolgaikat. Ennek megfelelően az sem mindegy, hogy milyen környezetben várjuk az embereket - emelte ki a főigazgató. Úgy gondolja: egy szép épület már bizalmat ébreszt, és ha bent kedves, mosolygós ügyintézők fogadják, akkor nem tehernek élik meg a hozzájuk betérők a folyamatot, hanem úgy, mintha csak például a postára mennének. Persze a fenntartási költségek csökkentése is jelentős szempont volt az energetikai megújítás során.

Ágh Ernőné hozzátette: a munkálatok csaknem 30 millió forintba kerültek - támogatás és saját forrás felhasználásával. Kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a fűtésrendszert és néhány belső munkát is elvégeztek. Megtudtuk, hogy jelenleg több beruházás is folyik párhuzamosan a vasi megyeszékhelyen a kormányhivatali épületekben, a Gagarin utcai objektum volt az első, amely elkészült.

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő beszédében Szent Lászlóra irányította a figyelmet. Kiemelte: az országgyűlés határozatba foglalta, hogy az idei esztendő Szent László éve. - Államférfi, politikus volt, aki a mai napig sokak számára példakép lehet. Szent László azon dolgozott, hogy megszilárdítsa államalapító Szent István művét, és végleges keretet adott a magyar államiságnak. Szent László morálisan is kimagaslott kortársai közül. A közös munka, az építés szellemisége, amely őt jellemezte, példaértékű lehet a mai társadalomban is - hangsúlyozta. A képviselő hozzátette: a kormányhivatalok már nem hatalmi centrumok, hanem olyan szolgáltató központok, ahol olyan atmoszférát kell teremteni, hogy az emberek jó érzéssel menjenek be. Dr. Hende Csaba személyes tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal: gyermekként, iskolába menet, 12 éven át mindennap ott sétált el az épület előtt és mindig csodálta. Úgy gondolta: a háborús időszak előtt épített létesítmény jobb sorsra érdemes, így most nagyon örül, hogy újra régi pompájában tündökölhet.

 

A beszédek után Isten áldását kérték az épületre: Jakab Bálint református lelkész és Horváth József római katolikus pápai prelátus imádsággal kérték az Úr közbenjárását, hogy az ott dolgozók kitartással és odaadással végezhessék munkájukat.

Az ünnepség szalagátvágással ért véget, majd a városi elöljárók és a kormányhivatali vezetők együtt járták körbe a megújult épületet. Az emeleten és a földszinten irodák kaptak helyet, az alagsorban a vadászati ügyeiket intézhetik a kliensek. Ott megnézhették azt a helyiséget is, ahova a vadászok a trófeákat viszik szemlére.

Az udvaron dr. Puskás Tivadar polgármester mondott pohárköszöntőt. Beszédében kiemelte: nemcsak Szombathelyen, hanem több vasi városban is fejlesztik a kormányhivatali épületeket. Összesen öt intézmény újul meg: Sárváron három, Celldömölkön és Szentgotthárdon pedig egy-egy. Hangsúlyozta: Szombathely a segítés városa, amely nemcsak az egészség-ügyi segítségnyújtásban nyilvánul meg, az állami hivatalok dolgozói is segítenek nap mint nap. Reméli, hogy a jövőben is ebben a szellemben végzik majd munkájukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!