Hírek

2015.11.14. 08:38

Miért éppen Hollywood? - Pejtsik Péter karmester a filmzenékről

Idén is Pejtsik Péter vezényelte a Savaria Szimfonikus zenekart mindhárom Hollywood Classics előadáson. Nagy sikert arattak

Hegedüs Judith

Idén is Pejtsik Péter vezényelte a Savaria Szimfonikus zenekart mindhárom Hollywood Classics előadáson. A siker ezúttal sem maradt el: telt ház volt mindegyik koncerten. Vajon mi lehet a siker titka, kérdeztük a művészt, aki részben hangszerelte is az elhangzott filmzenéket.

Fotó: Savaria Szimfonikus Zenekar

– Lehetséges, hogy ha kétszáz év múlva visszatekintenek majd korunk zenéjére, az emberek úgy fogják vélni, hogy legszámottevőbb komolyzenénk a filmzene volt, nem pedig a mostani kortárs zene – véli a karmester. –A sikerhez a vizuális élményen felül az is hozzájárul, hogy könnyen megfogható és egyértelmű érzelmeket közvetít a filmzene. Egy olyan űrt tölt be a koncertlátogatókban, amit Mozart korában az akkori komolyzene. Abban az időben sokkal kevesebb zenét hallgattak az emberek, egy-egy koncert ezért sokkal többet jelentett, mint manapság. Ezért egy-egy darabon belül sok ismétlésnek kellett lennie – a fő melódia ezért is tért vissza többször, hogy az emberek könnyebben megjegyezhessék. Muszáj volt az emberekre egyértelműen hatni, egyértelmű üzeneteket kellett közvetíteni a számukra. Ezt teszi a filmzene. Ha a képen például megjelenik egy idős asszony, a zene azonnal közvetíteni tudja az érzelmeket, hogy az asszonyt esetleg valaki meg akarja ölni. A filmzene olyan érzelmeket hoz ki az emberekből, mint semmi más: gyakran el is sírják magukat a nézőtéren. És erre a személyes meglátásom szerint igény van.

A Hollywood Classics egyelőre sikeres, de mi lesz, ha egyszer csak elfogynak a nagy melódiák, az emlékezetes filmzenék? Pejtsik Péter egyáltalán nem tart ettől.

– Az igaz, hogy a legnagyobb, legismertebb amerikai filmek zenéi már elhangzottak, de nincs kizárva egy későbbi ismétlés sem, sőt az is elképzelhető, hogy egy alkalommal a koncert egyik felében például csak Morricone-zenék fognak majd szólni. Nem tartok attól, hogy egyszer csak elfogynak a filmzenék. Hiszen folyamatosan jönnek az újabbak, és nem csak amerikai filmekből merítünk, szólt itt már francia, sőt magyar filmzene is. A Hollywood jelző csupán azt jelenti, hogy a filmgyártás legjavából válogatunk. Nem pedig azt, hogy leszűkítettünk a kört, amiből meríthetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!