Hírek

2016.07.29. 12:14

Miért öregednek meg a kormány mögött a szombathelyi taxisofőrök?

Szombathely - Öregedő sofőrállomány, mérsékelten emelkedő, városi fuvarszám és szigorodó szabályok jellemzik a megyeszékhely személyfuvarozási piacát. Szakemberek szerint némi áremelésre lenne szükség.

Turbók Attila

A rendszerváltás óta pár évente az újságok címlapjaira kerülnek a taxisok, hol blokád, hol tüntetés miatt. Az iparág hazai szakértői szerint ez nem jelent mást, mint hogy egy évtizedek óta beragadt struktúrához nem nyúlnak hozzá megalapozott szabályozással a törvényhozók. Szombathelyi és fővárosi taxisok véleménye is megegyezik abban, hogy végre megalapozott szabályrendszer mellett, mindenre kiterjedő ellenőrzési rendszerre van szüksége a piaci szereplőknek és nem az „oszd meg és uralkodj" elv állandó érvényesítésére. A higgadtan nyilatkozó taxisok szerint az úgynevezett Uber-taxi vitában valahol – szokás szerint – középen van az igazság. Az új rendelet nem veszi figyelembe a vidék igényeit, teljesítőképességét, jobbára a fővárosra és az ottani gondokra koncentrál.

Fotó: Turbók Attila

Valamikor a pincér-benzinkutas duó mellett a taxisok voltak a vidéki városokban az élet császárai. Akkoriban a lányok is csak kisminkelve szálltak be a taxiba, a fiúk megilletődve tekintettek egy-egy, illatosítóval igencsak ellátott autóbelsőbe, ahol a sofőr állandóan a cb-n vagy a telefonján lógott. Hol van már a cb, hol van mára az irigyelt munka? Ahogy napjaink taxisofőrjei mesélik, szakmájuk beleszürkült a szolgáltatóipar taposómalmába.

- Nyolc évvel ezelőtt tizenöt taggal kezdtünk, ez a létszám napjainkra is megmaradt, ami csak egyet jelenthet: nem jön az utánpótlás, a kormány mögött öregedünk meg – mesélte lapunknak az egyik szombathelyi társaság képviselője, Babos László. Horváth Tamás kollégája hozzátette: ha a teljes szombathelyi taxis társadalmat tekintjük, a 30 év alatti sofőrök aránya nem éri el az öt százalékot, konkrétan két ilyen kollégáról tudnak. Az átlagéletkor nagyjából 45-50 év körül alakul, de inkább magasabb.

- Egy főállású sofőr hetente 60 órát, vagy még többet is dolgozik, meglehetősen rapszodikus beosztásban, hiszen a hétvége a zúzós, hétköznap sok az üres üzem – mondta lapunknak Horváth Tamás.

És akkor kezdjük a „kulisszatitkokat": csakis kiragadott példával számolva egy szombat este, vasárnap hajnalban maximum 20 fuvart teljesíthet egy autó, tudván azt, hogy napjainkra ez a legfuvarosabb nap a héten. Több a rendezvény, éjszaka több a szórakozó fiatal. Az utasok 70 százaléka közülük kerül ki, ők is jobbára hajnalban a hazaútra veszik igénybe a taxikat. A hajnali vendégek 15 százaléka az agglomerációba utazik.

A hétköznap mind fuvarszámban, mind az utazók összetételében más, ám a fizetésnap-rendezvény-időjárás triumvirátus nagyban befolyásolja a fuvarszámot. Egy autóra kiragadva nagyjából 15 fuvar jut egy napra, jellemzően a reggeli órákban erősebb a forgalom. Jellemzően, 75 százalékban a 40 év felettiek veszik igénybe a kocsikat.

Néhány jellemző adat a szombathelyi taxikról: egy-egy városi fuvarért 950 – 1500 forint körül kell fizetni. Természetesen ha kilépünk a városból, akkor jobban a zsebbe kell nyúlni, például egy kőszegi fuvarért hatezer forintot kell fizetni.

- Azt is el kell mondani, hogy az utóbbi években némi fuvarszám-növekedést mi is tapasztaltunk Szombathelyen, ám ezt el kell osztani a három társaság között, hiszen hol ennél, hol annál csapódik le ez a növekedés – mondta a Vas Népének Horváth Tamás.

A szolgáltatás jövőjéről szólva Babos László kollégájával egyetértve annyit kiemelt, hogy a jelenlegi tarifákat indokolt lenne 15 százalékkal emelni, aminek természetesen az utazók nem feltétlenül örülnének, ám ez jelenleg gazdasági szükségszerűség lenne.

- A nyugati példákból kiindulva, legfőképpen a fővárosban, de vidéken is, igenis szükség lenne létszámszabályozásra, melyet önkormányzati hatáskörbe utalnék – fogalmazott Horváth Tamás. Bakos László ehhez hozzátette: szigorúbb fővárosi ellenőrzésre is szükség lenne, gondoljunk itt a budapesti reptér, a taxis drosztok vagy akár a Keleti pályaudvar körül kialakult botrányokra, amelyek nem öregbítik a taxis társadalom hírnevét. Horváth Tamás kijelentette: a nyugati cégeknek (többek közt pont az Uber, vagy a most a fővárosba készülő, hasonló cég) pont a budapesti balhék miatt éri meg beférkőzni erre a piacra.

- Olyan szabályozásra lenne szükség, mely az ország minden taxisának és utasának az érdekeit figyelembe veszi – tette hozzá Bakos László. A szombathelyi taxisok egyhangúlag kijelentették:  a jövő valahol az Uber és a hasonló cégek által alkalmazott digitális világban képzelhető el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!