Hírek

2017.05.25. 18:01

Milliárdok modern városokért

BUDAPEST - Zárul a Modern városok program, nem módosul a felsőoktatási törvény, emelik a katonai kiadásokat - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Pénteken Hódmezővásárhelyen zárul a 2015 márciusában meghirdetett Modern városok program, tájékoztatott Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A 3400 milliárd forintos prog-ram keretében 250 milliárd forintot - ebből 170 milliárd forintot hazai forrásból - már kifizettek - részletezte. Elmondta, a programból ipari parkok, közútfejlesztések, helyi tömegközlekedési, oktatási, egészségügyi és sportfejlesztések lesznek.

A miniszter értékelése szerint Európában soha nem volt ilyen rossz a biztonsági helyzet. Azt mondta, a manchesteri merénylet az Európa elleni terrorcselekmények történetében új fejezetet jelent, mivel korábban gyerekeket nem vettek célba.

A miniszter közölte, Magyarországon nem kell fokozni a terrorkészültséget, de a nagyobb rendezvények nagyobb odafigyelést, biztosítást igényelnek.

Lázár János megjegyezte, az a cél, hogy 2020-as évek elejére a GDP egy százalékáról két százalékra emeljék az ország katonai, védelmi kiadásait. Kifejtette: jelenleg ez 400 milliárd forintot jelent, 2020-ra növekvő GDP mellett 1000 milliárd forint lehet a katonai költségvetés.

A magyar kormány meggyőződése szerint az Európai Bizottság (EB) egyetlen olyan érvet sem hozott fel, amely miatt a nemzeti felsőoktatási törvényt módosítani kellene - Lázár János emlékeztetett arra, hogy az EB kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!