Hírek

2017.04.28. 16:57

Milliárdos fejlesztések az áramszolgáltatónál Vas megyében

320 különböző beruházást tervez az E.ON 1,2 milliárd forint értékben. A fejlesztések hatására javul Őriszentpéter, Kőszeg és Vasvár területén az üzembiztonság.

Budai Dávid

Több mint 1,2 milliárd forintot költ fejlesztésre és karbantartásra az E.ON Vas megyében idén - hangzott el az áramszolgáltató péntek délelőtti sajtótájékoztatóján. Csulak Ferenc, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója megnyitóbeszédében felidézte az április 19-én a megyére lecsapott vihart. Mint elmondta, a legsúlyosabb károk a Bük-Kőszeg-Csepreg által határolt háromszögben keletkeztek.

- A kritikus helyzetben a cég munkatársai és alvállalkozói is sokkal többet tettek annál, mint ami emberileg elvárható lett volna - fogalmazott az igazgató. Hozzátette, ahogyan az öt évvel ezelőtti viharból is tanultak, úgy ebből is levonják a megfelelő következtetéseket, hogy a jövőben még kevésbé érintse a fogyasztókat egy-egy esetleges áramkimaradás. Az igazgató egyúttal a lakosságnak is megköszönte, hogy a vihar miatt akadozó szolgáltatásokat türelemmel viselték.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere hozzászólásában éppen azt emelte ki, hogy annyira természetes már számunkra az elektromos áram, hogy csak akkor tűnik fel a létezése, ha nincs. Pedig mint kiderült, a vállalatcsoportnak csak a Szombathelyi  üzeme  7449 kilométer  hosszú vezeték üzemeltetéséről, karbantartásáról és fejlesztéséről gondoskodik.

Ez  utóbbiból  320 különböző beruházás várható 2017-ben. Villamos vezetékeket, közvilágítási kábeleket cserélnek, illetve építenek ki, Őriszentpéter,  Kőszeg  és Vasvár  környékén  380 millió forint értékben pedig olyan rekonstrukciós  munkákat hajtanak végre, amelyek tovább  növelik az üzembiztonságot. Elhangzott, hogy a vállalat sokat költ innovációra, így gépkocsiparkjuk gázüzemű, illetve elektromos autókkal bővül a jövőben, és tovább fejlesztik az okostelefonos közvilágítási hibabejelentő alkalmazásukat is, amely néhány településen egyébként már most is elérhető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!