Hírek

2016.07.13. 11:16

Milliós lehet a kár a szombathelyi Illés Akadémián – Tetőt bontott, hálót hajlított a vihar

Szombathely – Siralmas állapotokat mutat a vihar utáni helyzet a szombathelyi Illés Akadémián. Most ideiglenesen helyrehozzák a tetőt, azt még nem tudni, cserélni kell-e a labdafogó hálót. Egymillió forint is lehet a kár, illetve a helyreállítás.

Bakos Ágnes

– Az öltözőépület lemeztetejét bontotta meg a vihar, úgyhogy ma mindenki tetőt csinál – mondta el Gyimesi Csaba, az Illés Akadémia létesítményvezetője. A tető természetesen nélkülözhetetlen az edzésekhez, ezért álltak neki azonnal az ideiglenes pótlásnak. – Egy hét- tíz nap múlva lehet a végleges helyreállítás, ennek a költsége olyan 3-400 ezer forint – sorolta a létesítményvezető.

Nagyobb (drágább) lehet a baj a hálóknál: a labdafogó hálórendszert gyakorlatilag szétnyomta a kedd esti vihar. Lehet, hogy csak meghajlott, de az is lehet, hogy eltört – csütörtökön mérik majd fel a pontos károkat. Ha cserélni kell, az 600 ezer forintba kerül majd, ha csak javítják, az 300 ezer forint lesz.

Törött üvegekről is közzétettek fotókat, de az nem csak a vihar számlájára írható. Gyimesi Csaba elmondta, hogy egyébként is folyamatban volt az ablaknak a cseréje, korábban eltört, a vihar, a szél „csak befejezte” az üvegtörést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!