Hírek

2016.08.11. 08:44

Milyen színű a szomszéd fürdőruhája? Nyáron is foglalkozni kell a fogyatékos gyerekekkel!

Rum - Az iskolai vakáció alatt különösen fontos, hogy „okosak” legyenek a fogyatékkal élő gyermekek szülei. Sipos Kálmán gyógypedagógus a Rum-Kastélyból küldött tanácsokat. Például strandolás és közös főzés közben is tanulhatnak, gyakorolhatnak a gyerekek.

Bakos Ágnes

– Értelmi fogyatékos gyermekeknél minden apró eredményért nagyon meg kell dolgozni. Ennél is nagyobb feladat megtartani ezeket az eredményeket – kezdte Sipos Kálmán, a Rum-Kastély EGYMI gyógypedagógusa.

A nyári vakáció, az iskolai szünet hetei alatt rendkívül fontos a szinten tartás, hiszen ellenkező esetben szinte elölről kell kezdeni a fejlesztést szeptemberben, a becsengetés után a pedagógusoknak. Nincs sok jó tapasztalata a gyógypedagógusoknak – emelte ki Sipos Kálmán.

(fotók: Rum-Kastély EGYMI)

– Sajnos nagyon sok családban leállnak minden olyan tevékenységgel, ami az iskolára emlékezteti a gyerekeket. Valahol érthető, hogy belefáradnak az egész éves rohanásba, és szeretnének „lazítani” a nyár elérkezésével. A szakember persze hozzátette: a lazítással, pihenéssel nincs is semmi baj, mert igazán megérdemlik – a szülők és a gyerekek is. Viszont, van árnyoldal:

– A sérült gyermekek most nagyon rövid idő alatt elveszíthetik mindazt a képességet, készséget, amely a tanév hétköznapjain megvolt. Ezért is szeretnénk, ha a hosszú nyári hónapok alatt ezek megmaradnának – szögezte le Sipos Kálmán. Persze nem gyógypedagógusi munkát várnak el a szülőktől, nem kell „nagy” dolgokra gondolni.

– Hogy érthető legyen, mondjuk a cipőfűző megkötése vagy az egyszerű ruhadarabok felvétele számukra gyakran hosszú hónapok következetes gyakorlásának eredményeként alakul ki. Egy egészséges gyermeknél szinte észrevétlenül, különösebb erőfeszítés nélkül oldódnak meg ezek a tevékenységek. Akkor még nem is említettük az összetettebb, bonyolultabb feladatokat. Például a kommunikációs nehézségekről, amikor nem ritka a nem beszélő, vagy sajátos jelbeszédet használó tanuló. Szóval nagyon összetett dolog ez, és véget nem érő folyamat, egész életen át tartó gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás, emlékeztető. A gyakorlás mikéntjéről a gyógypedagógus azt mondta:

– Akárhogyan is alakuljon a nyár, mindig van lehetőség arra, hogy játékos formában, beépítve a napi programjaink közé, szinte észrevétlenül gyakoroljunk gyermekünkkel!

Például: vízparton két fürdés között egy szendvicset falatozva remek időtöltés és titkos gyakoroltatás a jövő-menő emberek fürdőruhájának színek szerinti azonosítása. Még versenyezni is lehet, hogy ki veszi észre elsőnek a zöld ruhát viselőt – sorolta tippjeit a szakember.

Szerinte előzetes tervezés nélkül, de furfangosan kihasználhatjuk az otthoni tevékenységeket is.

– Például a konyhában is lehet észrevétlenül úgy számoltatni, hogy nem lesz iskola ízű foglalkozás belőle, ha mondjuk minden tizedik borsószem, amit persze közös munkával pucoltunk meg, gyermekünk szájában köthet ki megfelelő megszámlálás esetén. Annyi minden vesz körül minket, hogy vétek lenne nem kihasználni a kínálkozó lehetőségeket!

A legfontosabb, hogy ne hagyjuk veszni a gyermeknek a megtanultakat, sőt új ismereteket is tanulhat családi körben.

– Nem csak az értelmi fogyatékos gyerekek szüleit buzdítjuk ezek kihasználására, de ép társaikat nevelő anyukákat, apukákat is – tette még hozzá Sipos Kálmán. – Arra biztatunk mindenkit, hogy próbálja ki, mennyire jóízűvé válik minden perc, amit gyermekeinkkel töltünk. Nem tanórát kell tartani, csak furfangosan, okosan, ravaszul legyünk szülők a hosszú nyári szünidőben is – zárta tanácsait a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!