Hírek

2015.01.23. 18:09

Minden nő álma Tóni bácsi volt, vasárnap ünnepli 105. születésnapját

Kőszeg – Szülők nélkül nőtt fel, de a Jóisten hosszú életet adott neki. Vasárnap ünnepli százötödik születésnapját Ribnikár Antal, Tóni bácsi.

Cseszkó Tamás

Szabómesterként dolgozott hosszú éveken át. Kalandos életútja jól mutatja, milyen sokszínű, ugyanakkor zivataros volt az elmúlt százöt év Magyarországon. Pénteken az Evangélikus Szeretetotthonba valóban szeretet költözött, a lakók együtt ünnepeltek Tóni bácsival és családjával. A rendezvényen elhangzott, a hosszú élet egyfajta jutalom lehet a gondviselőtől a példamutató élet miatt. Ünnepi ruhában mosolygó arccal várakoztak a Gyöngyös utcai Evangélikus Szeretetotthon lakói pénteken.  

-105 éves lesz a Tóni bácsi vasárnap – mondogatják egymásnak, nagyon büszkék, hogy lakótársukat ilyen hosszú élettel áldotta meg a sors. – Egy híján száz – hangsúlyozza az otthon egyik lakója, igaz előtte megró minket, hogy nem illik egy hölgy korát megkérdezni. Huber László, Kőszeg város polgármestere köszöntőjében kiemelte, a mai évforduló nemcsak a város, de az ország életében is kiemelkedő esemény. A városvezető felidézte az ünnepelt életét, aki 1910. január 25-én született. Tóni bácsinak nem voltak szülei, akkori szóhasználattal élve „lelencgyerekként” nőtt fel, több nevelőszülő vigyázott rá. Nagy hatással volt rá utolsó nevelőapja, Matus József körmendi szabómester, tőle tanulta ki a szakmát, és 19 éves korában maga is e területen helyezkedett el. A második világháborúban katonaruhákat vart nagy szakértelemmel. Csak egy hajszál választotta el a kivégzéstől, egy éjszakára a siralomházba került, ám végül sikerült megúsznia az ítéletet.


Ágh Péter, Huber László és köszöntötték a 105 éves Tóni bácsit, mellette Maitz Imréné, aki három hónap múlva lesz százöt éves
Fotó: Cseszkó Tamás

Tóni bácsi 1942-ben vette feleségül Szabó Máriát, akivel Vasváron telepedtek le, itt már saját szabóműhelye volt. 1946-ban született meg Katalin lányuk, ő volt a bácsi szeme fénye, és a mai napig nagyon szoros közöttük a kapcsolat. 1949-ben Szombathelyre költöztek, a helyi Kiskereskedelmi Vállalatban dolgozott eladóként, míg 1958-tól a belügyminisztériumban, majd a határőrségnél polgári alkalmazott. 1970-ben ment nyugdíjba, ám utána sem tétlenkedett, a főpostán továbbra is munkát vállalat. Tóni bácsi még idős korában is kertészkedett, barkácsolt, a polgármester szavaival élve ő volt minden nő álma, hiszen nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna megjavítani. 2014-től az otthon lakója, nagyon szeretik az intézményben, nyugodt, jóindulatú, mértékletes embernek tartják. Két unokája és két dédunokája van. A rendezvényen részt vett Ágh Péter, Kőszeg országgyűlési képviselője is, aki különleges ajándékkal lepte meg az ünnepeltet. Az Országos Széchenyi Könyvtárból kereste ki a Pesti Hírlap 1910. január 25-ei számát, így már az sem maradt titok, hogy miről szóltak a hírek Tóni bácsi születésének napján. 

– Szent Pál apostol arra emlékeztet minket, hogy végül három dolog marad meg, a hit, a remény és a szeretet, ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet. Látszik, hogy Tóni bácsit szerető emberek, szerető közösség veszik körül, többek között ennek is köszönheti a hosszú életét – hangzott el az ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!