Hírek

2016.07.28. 12:35

Mindenki kapott hitelt, még az is, aki nem tudott róla - 42 gyanúsított, 164 bűncselekmény

Egy lezárt akta története: 10 925 oldal, 164 bűncselekmény, 42 gyanúsított.

Egy pénzügyi szolgáltató cég két területi képviselője kezdett magánakcióba még 2014-ben, amikor a munkáltatójuk által adott jogosultságukkal visszaélve hiteleket helyeztek ki. A 35 éves püspökmolnári és az 50 éves vasvári nő valótlan adattartalmú hitelszerződéseket kötött az ügyfelekkel azért, hogy őket hitelhez segítsék. Merészségük időközben odáig fajult, hogy másik két társukkal, egy 27 éves vasvári férfivel és egy 48 éves vasvári nővel - akikkel ugyan nem álltak munkakapcsolatban - valós személyek adatait felhasználva, azok tudta nélkül fiktív hitelszerződéseket is kötöttek. Az így megkötött szerződésekhez szükséges adatokat minden esetben a 27 éves férfi szolgáltatta. A két üzletkötő bűnlajstroma azonban még mindig nem teljes, ugyanis a 35 éves nő a szervezet pénzével is sajátjaként rendelkezett, míg az 50 éves kolléganője az ügyfelek bizalmába férkőzve elérte, hogy azok a saját nevükben, de valójában az ő részére hiteleket vegyenek fel. Így történt meg az, hogy a tanúk gyanúsítottá váltak.

A Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, a kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétség, valamint hamis magánokirat felhasználása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészségre vádemelési javaslattal megküldte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!