Hírek

2017.07.20. 18:35

Mitől vagyunk boldogok? - Az anyagi biztonság, az éghajlat és a párkapcsolat egyaránt fontos

A boldogság nyomába eredtünk. A számok azt mutatják, szeretünk Vas megyében lakni, van munkalehetőség, mégsem lettünk elégedettebbek és nem bízunk jobban a másikban. Vagy sántít a tudományos megközelítés?

Tersztyánszky Krisztina

A számok tükrében a boldogságnak fontos összetevői az emberekkel történő pozitív együttműködés, a bizalom, a társadalmi integráció és a jólét. Magyarországon a KSH 2013-ban mért értékeihez képest tavaly két-három tizedet csökkent a más emberek iránti bizalom rátája. Ezzel ellentétes tendenciát mutat a lakosság biztonságérzetének alakulása. A magyarok 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sötétedés után biztonságban érzi magát, Nyugat-Dunántúlon ez az érték kiugróan magas, 85 százalékos. Az is kiolvasható a statisztikából, hogy ezekben a régiókban szívesebben élnek az emberek. Közép-Magyarország és Közép-Dunántúl mellett csak Nyugat-Dunántúl tudott felmutatni pozitív vándorlási egyenleget. A megyék közül Vas a legvonzóbb lakhelyek közé tartozik. A jövedelmi helyzetet illetően a régiók közül a Nyugat-Dunántúlon élők a legelégedettebbek. Az országos mérések alapján a Nyugat-Dunántúlon nagyobb eséllyel kapunk munkát és kisebb a munkanélküliség rátája is. Tovább emeli az elégedettségi szintet s ezáltal a boldogságérzetet, hogy az elvégzett tevékenység közben valaki mennyire érzi magát hasznosnak.

A tudományos nézetektől kissé elszakadva megkérdeztük Ruben La Voz dominikai muzsikust, aki egy éve él a vasi megyeszékhelyen, ő miben látja a boldogságot, s boldognak lát-e bennünket?

- A legnagyobb boldogság az igaz szerelmet megtalálni - hangzik a nem meglepő válasz, hiszen Rubent a párkapcsolata hozta Magyarországra. - Jól érzem itt magam, ez az ország az első pillanattól sok szeretetet adott nekem. Számomra nem úgy tűnik, hogy a magyar ember nem boldog. Talán nem annyira nyitottak, mint mi, de ahogy megszólal a latin zene, az azonnal megnyitja az örömcsatornákat. Mindenki felszabadult, táncol, énekel.

Ruben Szombathelyben nagyra értékeli a közbiztonságot, a Csónakázótó szépségét. Az anyagiakról szólva elárulja: a karibi országban is vannak nehézségek, de a latin fajtának sajátja, hogy nem számít, mennyi pénze van, amikor táncol, ki tudja kapcsolni a megélhetési gondokat. Párja, Hilda hozzáteszi: nagyon sok múlik a klímán. Egy olyan országban, ahol egész éven át paradicsomi időjárás uralkodik, az emberek könnyebben ellazulnak, nem kell arra keresniük, hogy télen ne fagyjanak meg.

Ruben azzal búcsúzik: örül, hogy sokan ismerkednek nálunk is a latin zenével és tánccal, és bízik benne, hogy ezen keresztül meg fog érkezni hamarosan a latin életérzés is!

Baranyai Patrik eladó

Kovács Gáborné nyugdíjas

Horváth Katalin műszakvezető

Három felnőtt lányom, hét unokám van, négy éve boldogan élek együtt a párommal. Harmincegy, önkormányzatnál töltött év után nyugdíjba vonultam. Nem panaszkodok, ugyanis aktívan töltöm ezeket az éveket. Szabadidőmet az unokáimnak és a kertészkedésnek szentelem. Most vagyok igazán elégedett mindennel, hiszen azt csinálom, amit szeretek, és emellett a legnagyobb szeretet vesz körül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!