Hírek

2017.04.22. 12:37

Míves portékák, mennyei illatok a Szent György-napi vásáron – Irány a Vasi Skanzen!

Szombathely – Közel száz árus várja portékáival szombaton és vasárnap a Vasi Skanzenbe látogatókat. Megnyitotta kapuit a Szent György-napi vásár.

Tóth Kata

Kézműves, natúr- és biotermékek országos vására kezdődött ma délelőtt a skanzenben. A sorban a 21., amely az április 24-i Szent György naphoz, az ősi pásztorünnephez, egyben a római kori katona, keresztény mártír, Sárkányölő Szent György alakjához kapcsolódik.

Korábban a népi iparművészek, a különböző tárgyak készítői voltak többségben a rendezvényen, idén nagyon sok árus hozott natúr, kézi készítésű, bio táplálkozással kapcsolatos terméket, tudtuk meg Czenki Zsuzsanna és dr. Horváth Sándor szervezőktől. Elárulták azt is, a vásár programstruktúrája évről évre hasonló, de mindig bővítenek új elemekkel. A hagyományok szerint lesznek színpadi produkciók – amatőr és profi fellépőkkel –, kiállítás, kézműves foglalkozások a régió, a történeti Vas megye népi kultúrájához, népművészetéhez kötődően. Újdonságként vasárnap 15 órakor kiállítás nyílik Kitesszük a szűrét! címmel. Ezt Szilágyi Irén népi iparművész szűrrátétes viseleteit felvonultató folktrend divatbemutató követi élő népzenei, világzenei háttérrel.

És hogy mit tehet, vehet és ehet az, aki nem törődve a gyülekező felhőkkel beleveti magát a vásári forgatagba? Kézműves bemutatókon, a nyitott műhelyekben a szövés, a fazekasság, a kötélverés tudományával ismerkedhet. Készíthet Sárkányölő Szent György-maszkot, hagyományőrző egyesületek haditornáit nézheti végig. Lovagolhat, íjászkodhat, népzenét hallgathat, táncos csoportok produkcióban gyönyörködhet. Vasalós lepényt, házi süteményt, sült kolbászt vagy kürtős kalácsot falatozhat. És persze minőségi, népművészek készítette tárgyakat vásárolhat. Koncertekkel és bábjátékkal is megörvendeztetik a kicsiket és a nagyobbakat. Vasárnap a nagyszínpadon utolsóként Szalóki Ági lép fel – Körforgás című gyermekkoncertje zárja a vásárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!