Hírek

2017.02.17. 18:22

Mutatjuk, milyen lesz a felújított Berzsenyi tér

Szombathely - A másfél évszázaddal korábbi állapotokat állítják vissza a Berzsenyi téren.

Cseszkó Tamás

Véget ért a közbeszerzési eljárás, kezdődhet a Berzsenyi tér rekonstrukciója. A látványos fejlesztés néhány héten belül elindulhat, a pályázaton egy konzorcium nyert, amellyel már alá is írták a szerződést. A régészeti feltárások már megtörténtek a helyszínen, így nincs akadálya a kezdésnek.

A munkálatok alatt a Berzsenyi téren nem lehet majd parkolni, de a környéken alakítanak ki alternatív lehetőségeket. Ezzel együtt megújul a Szily János utca is, a tervek szerint egészen a Petőfi Sándor utcáig kap új térkő és aszfaltburkolatot. Nem szabad elfeledkezni a Szent Márton tér rekonstrukciójáról sem - ez szintén látványos helyszíne lesz Szombathelynek.

Illés Károly, Szombathely fejlesztésekért felelős alpolgármestere elmondta, még idén befejeződnek mindkét helyszínen a munkálatok, és abban bíznak, hogy a november elejére tervezett Szent Márton-rendezvények idején már a felújított tereken lehet ünnepelni.

A felújításra váró Berzsenyi tér látványterve. A munkálatok hamarosan elkezdődnek és várhatóan ebben az évben befejeződnek Fotó: Városháza

- Örömmel jelenthetem, hogy hosszas várakozás után elkezdődhet az építés - reagált a hírre dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, aki maga is sokat lobbizott a projektek támogatásáért. - Városunk két jellegzetes tere újul meg, amelyek nagyban meghatározzák a jövőt. Meghatározzák, akárcsak azok, akikről az utcákat, tereket elneveztük. Hiszen Berzsenyi Dániel költőnk, Szily János és Szent Márton püspökeink olyan meghatározó alakjai voltak Vas megyének és Szombathelynek, akikre máig emlékezünk.

Kitartásukkal, munkájukkal történelmet írtak, maradandót alkottak. Meggyőződésem, hogy nekünk, a választók által felhatalmazott képviselőknek is az a feladatunk, hogy mindent megtegyünk Szombathely fejlődéséért. Jómagam a kormánnyal és a város vezetőivel összefogva is igyekszem mindent megtenni azért, hogy a városunkban olyan jó dolgok épüljenek, amelyekre a következő nemzedékek is büszkék lehetnek - mondta.

A 150 évvel ezelőtti környezetet állítják vissza a Berzsenyi téren, megszűnik a parkoló, de szökőkutak, fák és a Fő térihez hasonló padok teszik majd hangulatossá a környéket. A járdákon és a gyalogosfelületeken a Fő téren is alkalmazott, külön Szombathely számára gyártott burkolat készül - a szürke három árnyalatában, gránitőrleményes kopóréteggel ellátva. Megváltozik ezzel a forgalmi rend is: a Petőfi Sándor utcai csomópontnál a jobbra és balra kanyarodó sáv megszűnik, mivel a Berzsenyi téren az átmenő forgalom ebben az irányban megszűnik. Sőt a Kiskar utcára kivezető Hollán Ernő utca északi oldalán jelentős gyalogosforgalom van, ezért a járdát itt kiszélesítik, a fák megtartása mellett. A Széchenyi utca burkolatát is felújítják, igazodni fog a Fő tér és az új Berzsenyi tér stílusához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!