Hírek

2017.06.23. 19:10

Napenergiából villamos áram Vas megyében is

Ünnepélyes keretek között tették le két naperőmű alapkövét Csepregen és Vépen, ahol a tervek szerint az ország nagy napelemparkjai épülhetnek fel.

Cseszkó Tamás

Régóta vártak már az érintett települések lakói a nap-elemparkokra, melyek jelentős mennyiségű energiát termelhetnek a jövőben. Pusztai Péter, a beruházó cég alapítója magyarázta el a részleteket. Mint mondta, a Nap energiája hő és fény formájában, sugárzással éri el a Földet, melyet az emberiség ősidők óta hasznosít, egyre fejlettebb technológiák segítségével. - A nap-energiához kapcsolódó technológiák, mint a napfűtés, a fotovoltaikus berendezések, a naperőművek vagy a napenergiát felhasználó épületek segíthetnek megoldani az emberiség előtt álló legnagyobb kihívásokat - hangsúlyozta az alapító. Hozzátette: a Vépen és Csepregen megvalósuló fotovillamos naperőmű napelemeket alkalmazó rendszer, a Nap elektromágneses sugárzását közvetlenül alakítják át villamos árammá.

Vlasich Krisztián, Csepreg polgármestere, Pusztai Péter, a beruházó cég alapítója és Ágh Péter, az érintett települések országgyűlési képviselője a csepregi naperőmű alapkőletételénél
Fotó: Ohr Tibor

Az erőmű hallatán sokaknak összerándul a gyomra, gondoljunk csak arra, mekkora tiltakozás volt egy-egy tervezett biomasszaerőmű-beruházásnál például Szombathelyen, a naperőmű esetében azonban teljesen másról van szó. - A napenergiából termelt elektromos áram a legtisztább energiaforrás - jegyezte meg Pusztai Péter, hozzátéve, hogy zéró a széndioxid- és a zajkibocsájtás is.

Vépen 55 ezer négyzetméteren 11 ezer 880 panel termeli majd az áramot, amely csaknem 800 család által felhasznált energiamennyiségnek felel meg. Az 1,5 milliárd forint összértékű beruházás évente 4200 megawatt órányi energiát termel majd.

A vépi naperőmű látványterve. Az 1,5 milliárd forint értékű beruházás alapkövét Kovács Péter polgármester és Pusztai Péter, a társaság alapítója tették le
Fotó: Solarmakt

Csepregen 90 ezer négyzetméteren 17 ezer 280 nap-elemet helyeznek el, mely évente 6100 megawatt óra áramot termel, amely ezer család energiaigényét biztosítja. A beruházás értéke 2,2 milliárd forint. A csepregi alapkőletételen részt vett Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is, aki méltatta a beruházásokat. Mint mondta, a települések fejlődése érdekében mindenkire szükség van. - A mai nap után már azt is elmondhatjuk, hogy a városok előbbre jutásáért a Nap is a szövetségesünk - fogalmazott. A csepregi az ország harmadik, a vépi az ország legnagyobb erőműve lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!