Hírek

2014.05.15. 06:04

Az egyetemet is kikezdte a viharos szél Szombathelyen

Huszonöt esetben fakidőlés, tizenöt esetben veszélyes fa eltávolítás, hat esetben magasból lógó tárgy rögzítése vagy eltávolítása miatt, négy esetben tető megbontása miatt riasztották a tűzoltó egységeket.

Lezárták a 86-ost egy kidőlt fa miatt

Húszméteres fenyőfa dőlt a 86-os útra a Vas megyei Egyházasrádócnál – eltávolításán a körmendi hivatásos tűzoltók dolgoznak. A beavatkozás idejére teljes szélességében lezárták az utat, kérjük, kerüljék ki a lezárt szakaszt.

A szombathelyi Károlyi Gáspár teret is lezárták

Forgalomkorlátozás a vihar okozta károk miatt. A szakemberek az időjárási körülmények miatt felfüggesztették a Savaria Egyetemi Központ épületén keletkezett károk helyreállítását. Az intézmény környezetében kialakult balesetveszély miatt a Károlyi Gáspár teret 2014. május 15-én 19 óra 50 perctől lezárták. A járművezetők a Kiskar utca-Hollán Ernő utca és a Kálvária utca-Jókai Mór utca útvonalon közlekedhetnek.

 

Megbontotta az egyetem tetejét a szél

A viharos erejű szél megbontotta a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ A épületének tetőszerkezetét. A két torony egyikének bádogtetejét feltétpte a szél és átrepítette a másikra. A helyszínre érkező tűzoltók azonnal biztosították a terepet, a főbejáratot lezárták, a rendőrök elterelték a forgalmat. A helyszínen tartózkodásunk idején a tűzoltók nem tudták megmondani, meddig fog tartani a mentés.

Közlekedési helyzetkép

A viharos szél okozta károk helyreállítása zajlik Szombathely belterületén. A 86-os számú főút és a Rumi út kereszteződésében 2014. május 15-én 17 óra 45 perckor megszűnt a forgalomkorlátozás, azonban a Nyugat-magyarországi Egyetem tetőszerkezetében okozott károk helyreállítása jelenleg is zajlik. Ezért a rendőrség kéri, hogy a járművezetők az intézményt elkerülve, a Magyar László utca, Dózsa György utca és a Gagarin utca irányába közlekedjenek.

Veszélyesen bedőlt egy harminc méteres fa a 8-as főút fölé Csákánydoroszlónál

Bedőlt egy harminc méteres fa a 8-as főút fölé a Vas megyei Csákánydoroszlónál, a vasútállomás közelében. A veszélyes helyzet megszüntetésén – teljes útlezárás mellett – a körmendi hivatásos tűzoltók dolgoznak.

 

Összefoglaló a 17.00 óráig bekövetkezett Vas megyei káreseményekről

A viharos időjárással összefüggésben a mai napon a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére 50 bejelentés érkezett, túlnyomóan fakidőlés és veszélyes fa eltávolítása miatt.

Fotók: Lakatár Gábor tű. őrnagy Szombathely KvK; Hegyi László tű. hadnagy Körmend KvK

Huszonöt esetben fakidőlés, tizenöt esetben veszélyes fa eltávolítás, hat esetben magasból lógó tárgy rögzítése vagy eltávolítása miatt, négy esetben tető megbontása miatt riasztották a tűzoltó egységeket.

A különböző kárhelyszíneken a műszaki mentésben a hivatásos tűzoltóparancsnokságokon kívül a megye öt önkormányzati tűzoltósága, valamint nyolc önkéntes tűzoltó egyesület is részt vett.

Lukácsházán a Kőszegi úton lévő vegyesbolt tetőszerkezetét és a palafedést bontotta meg a viharos erejű szél mintegy 25 négyzetméternyi területen. A helyszínre érkező kőszegi önkormányzati tűzoltók, valamint a nemescsói és a kőszegdoroszlói önkéntes tűzoltók rögzítették a tetőzetet és a tetőgerendát. A káreseménnyel összefüggésben szükségessé vált továbbá a tűzfal megtámasztása is, melyet a Kőszegi Járási Írottkő Mentőcsoport hat fős műszaki kárelhárítási egysége végzett el.

A mai nap során bekövetkezett eseményekkel összefüggésben személyi sérülés nem történt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az erős széllökések miatt Vas megye teljes területén másodfokú (narancs) riasztási fokozatot tart fenn.

Az éjszakai órákig az északi szelet kísérő legerősebb széllökések a Dunántúlon és északkeleten továbbra is meghaladhatják a 90 km/h-t. Az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység térségében és a Balaton környékén 100 km/h-t meghaladó lökések is lesznek.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is fokozott óvatosságra kéri a közlekedésben résztvevőket!

Fotós: Lakatár Gábor tű. őrnagy Szombathely KvK; Hegyi László tű. hadnagy Körmend KvK

Megbontotta a Magellán Centernek szánt terület kerítését a szél. Ismét.

Olvasónk jelezte, hogy Szombathelyen a Kossuth Lajos utcában, az időjárás miatt, ismét veszélyessé vált a Magellán Centernek szánt terület kerítése. Nem ez volt az első eset, hogy a szél megtépázta a kerítést. Részletek itt.

 

Belekapott a szél a jelzőlámpába

Az orkán erejű szél 2014. május 15-én 15 óra 15 perc körüli időben belekapott és megrongált egy közlekedési jelzőlámpát Szombathelyen. Részletek itt.

Megmentettük a szombathelyieket a veszélyes MÁV-zászlótól

Olvasónk éppen a szombathelyi Széll Kálmán utcában gyalogolt süvítő szélben, amikor veszélyre lett figyelmes. Részletek és videó itt.

Lukácsházán elvitte a vegyesbolt tetejét a szél

Yvette tombol a szombathelyi Csónakázótónál, levert egy madárfészket – a futók sem bírnak a szembeszéllel

 

Fotók: Wolf Ferenc

09:50 A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyeletére a viharos időjárással összefüggésben 24 bejelentés érkezett. Tizenhat esetben fakidőlés, öt esetben veszélyes fa eltávolítás, kettő esetben pincébe ömlött víz kiszivattyúzása miatt, valamint egy esetben szikrázó villanyvezetékhez riasztották a megye hivatásos, önkormányzati tűzoltó egységeit, illetve az önkéntes tűzoltó egyesületeket.

Az eseményekkel összefüggésben személyi sérülés nem történt.

08:02 A mai napon viharos szél és sokfelé nagy mennyiségű csapadék várható. A Dunántúlon egész nap szinte mindenütt lehet számítani 70-80 km/h feletti széllökésekre.

 

Kapcsolódó anyag:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!