Hírek

2017.03.26. 19:31

Közös roadshow-on a NAV, a rendőrség és a katasztrófavédelem

Vasegerszeg - A település adott otthont a megyei önkormányzat, a NAV, a rendőrség és a katasztrófavédelem közös roadshow-jának.

Vas Népe

Szijártó László megyei közgyűlési képviselő, a területfejlesztési bizottság elnöke kezdeményezésére - Magyarszombatfa, Szarvaskend és Bejcgyertyános után - immár negyedik alkalommal rendezték meg a tájékoztatót, amelyre a környékbeli települések polgármestereit, vállalkozóit és lakóit hívták. Házigazdaként Németh József polgármester, majd Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Fotó: Vas Népe

Szijártó László a találkozók céljáról és hasznosságáról szólva példaként említette, hogy egy ugyanilyen rendezvényen felvetett kérés nyomán nyílt NAV ügyfélszolgálat, és lett önállóan beavatkozó tűzoltó egyesület Őriszentpéteren.

Dr. Bognár Balázs megyei katasztrófavédelmi igazgató egyebek között arról beszélt, hogy a szervezet feladatköre több hatósági tevékenységgel bővült, például a hulladékszállítás, a kéményseprés területén is lett feladatuk.

Dr. Fekete Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vasi adó- és vámigazgatója hangsúlyozta: továbbra is cél, hogy közelebb kerüljenek az emberekhez, ennek egyik eredményeként a kormány-ablakokban is dolgoznak ügyintézőik. Az igazgató felhívta a polgármesterek figyelmét  az iparűzési adóval kapcsolatos teendőikre és azok teljesítéséhez segítséget ígért.

Dr. Tiborcz János vasi rendőrfőkapitány a kamerarendszerek telepítését támogató belügyminisztériumi pályázatát ajánlotta a polgármesterek figyelmébe.

A helyi vállalkozások képviselői közül Vörös János, egy 18 embert foglalkoztató, építő-anyag-kereskedelemmel, daruzással, földmunkák végzésével foglalkozó cég tulajdonos ügyvezetője kapott szót, aki gazdasági fellendülésről és a megrendelések számának növekedéséről számolt be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!