Hírek

2015.11.13. 12:10

Nem is az Alpokalján élünk az új földrajztankönyv szerint?

A kísérleti földrajztankönyv másként nevezi földrajzi régiónk egy részét: nem is az, amit mindenki tudott, vagyis nem az Alpokalja?

Vas Népe

Egy olvasó küldött egy érdekes képösszeállítást nemrég az Indexnek. Az egyik képen a 3. osztályos kísérleti tankönyvéként jelzett földrajzatlasz képe mutatja az ország nyugati régióját, benne Vas megyét is. A képen jól látható az Alpokalja felirat, amelyet több generáció óta minden általános iskolásba belévernek.

Ami zavarba ejtő, az a második kép, amely ugyanezen évfolyam földrajztankönyvének térképrészletét mutatja, amelyen az Alpokalja felirat helyén az áll: Nyugat-magyarországi-peremvidék. Azon kívül, hogy ez úgy hangzik, mint egy földrész egy fantasy regényben, még ismeretlenül is cseng. Akkor ez most nem is az Alapokalja.

Szerencsére a Wikipédia a segítségünkre van: az Alpokalja tágabb értelemben a Keleti-Alpok keleti nyúlványát alkotó átmeneti hegyvidék Ausztria, Magyarország és Szlovénia területén, szűkebb földrajzi értelmezésben a Nyugat-magyarországi-peremvidék legnyugatibb középtája Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén. Mi magyarok még szűkebben értelmezzük ezt, az Alpokalját egy kb. 850 négyzetkilométeres területnek nevezünk.

Vagyis a peremvidék egy nagyobb egység, amelynek része az Alpokalja és Vas megye egy nagyobb része is. Mindkét elnevezés helyes, bár nem teljesen érthető, miért van kétféleképpen a két tankönyvben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!