Népszavazás, Prima-díjak, elnöki biciklizés az Őrségben - Sok mindenről hírt adtunk októberben

2016. december 28., 18:50 szerző: Bakos Ágnes, Budai Dávid, Vas Népe fotós: Szendi Péter
Körkép – Ha öt éven belül nem történik változás, összeomolhat a háziorvosi ügyeleti rendszer – erről is szólt írásunk októberben. Arról is beszámoltunk, hogy Vas megyében tett kerékpártúrát Áder János államfő Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel. A kerékpáros közlekedésről a balesetveszély kapcsán is foglalkoztunk. Olvashattak arról is, hogy idén tizenkettedik alkalommal választották ki az országos díjátadó területi fordulójának legjobbjait. A Prima díjasok a Weöres Sándor Színházban megrendezett gálaesten vehették át kitüntetésüket. Október elején zajlott a kvótanépszavazás, a részvételi arány Vas megyében volt a legmagasabb. Ez történt októberben.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A legaktívabb megye - Répcelakon a jogosultak 59,23 százaléka voksolt

Nem volt érvényes az október 2-án tartott kvótanépszavazás, a részvételi arány országosan 43,9 százalék volt, Vas megyében 52,01 százalék járult az urnákhoz, ami a megyék között a legaktívabb részvétel volt, nem számolva az érvénytelen szavazatokat.

Bakó Krisztián gyermekeivel, Leventével és Benedekkel, valamint feleségével, Bakóné Zitanovics Viktóriával a szavazóhelyiségben Fotó: Szendi Péter

A vasi városok között a két véglet Répcelak és Jánosháza. Előbbi településen a szavazásra jogosultak 59,23 százaléka, utóbbin mindössze 41,16 százaléka adta le voksát. Országosan a nem szavazatok aránya 98,32 százalékos volt. A kérdés úgy szólt: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Az érvénytelenség ellenére alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be a kormány; a módosítást aztán nem szavazták meg a parlamentben.

Kevés az orvos az ügyeletekhez

Ha öt éven belül nem történik változás, összeomolhat a háziorvosi ügyeleti rendszer. Nagyon kevés olyan eset van, amihez nem kell mentő, és nem várhat holnapig.

Dr. Császár Veronika négy éve szervezi Sárváron az ügyeletet. Gépkocsivezetőkre is szükség van, Horváth Zsolt az egyikük Fotó: Szendi Péter

Ugyan a július 28-ai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint 4,1 milliárd forintnyi pluszforrást kapnak a háziorvosi ügyeletek, kiderült, a pénzt végül másra költik. Márpedig ezzel súlyos bajba kerülhet a háziorvosi ügyeleti ellátás az országban, amely most sincs éppen rózsás helyzetben. Jelenleg lakosonként 42 forint a finanszírozás, ami a remélt plusztámogatással 58-59 forintra emelkedhetett volna.

Idei vasi trófeák között

Összesen 99 trófeát állítottak ki a negyedik Vas megyei gímszarvastrófea-szemlére a sikeres, büszke vadászok.

Az idei legnagyobb trófea körül Gagyi István, az Országos Magyar Vadászkamara Vas Megyei Szervezetének elnöke; Horváth Károly, a molnaszecsődi Rákóczi Vadásztársaságtól; Ivan Baumann, a szerencsés vadász és Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke Fotó: Szendi Péter

- Két éve ismertük már, tavaly eltűnt, egyáltalán nem láttuk. Idén ugyanott bukkant föl, ahol legutóbb is. A harmincnegyedik kimenetelre lett meg - számolt be az egyik legérdekesebb trófea mellett Tima István. Ő kísérte Johann Zsifkovicsot, amikor kilőtte a 15 éves állatot. - Alig tudtam lefejteni a máját. Vagy korábbi lövés vagy egy másik szarvas sebesítette meg, de a legvalószínűbb, hogy autó ütötte el. Látszik itt az agancs jobb tövében - mutatta az egyedi formájú trófeát a vadász. Összesen 99 trófea között volt ez az egyik legkülönlegesebb darab. Természetesen súlyra és értékre is választottak legeket az idei elejtések közül.

Életveszély két keréken

A biciklisek két dologban tévednek nagyot: az egyik, hogy azt hiszik, a kerékpároszebrán elsőbbségük van, a másik, hogy azt hiszik, a gyalogátkelőn nem kell leszállniuk a nyeregből.

Feltűnt önnek, mennyi kerékpáros-baleset volt ősszel? Októberben Szombathelyen, az egyik esetnél a Nagy László és a Kodály utca kereszteződésében a kerékpáros kihajtott az érkező személyautó elé, és mivel fejsérülést szenvedett, kórházba került. Pár nappal korábban egy kerékpáros hajtott ki a bokrok takarásából a Március 15-e térnél a Petőfi Sándor utcára úgy, hogy figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadás kötelező táblát, ezért összeütközött egy motorossal. Az idős, kerékpáros nő a földre esett és megsérült, a mentők kórházba szállították. És folytatható a sor. A legnagyobb probléma az, hogy sokan azt hiszik, amennyiben kijelölt kerékpáros-átkelővel van dolguk, ott nekik van elsőbbségük. Pedig nem. Felszállhatunk ugyan a biciklire, azonban ne feledjük, elsőbbségadási kötelezettségünk van az autósokkal szemben. A gyalogos-átkelőhelyeknél pedig kizárólag tolni szabad a kerékpárt. Hogy ezt miért nem tudják sokan? Ötleteink vannak. Például a bringásoknak nem kell ismerni a KRESZ-t ahhoz, hogy kimerészkedjenek a forgalomba.

Kutyákkal és madarakkal töltötték a délutánt

Felelősség, elfogadás és szeretet. Körülbelül ennyi kell ahhoz, hogy emberek és állatok békésen éljenek együtt vagy egymás mellett. Ezt nem lehet elég korán megtanítani.

Csoh Kitti lelkesen simogatta Picurkát az állatok világnapján Fotó: Szendi Péter

A felnőtteket már nem lehet nevelni, a gyerekeket kell megtanítani az állatok tiszteletére és szeretetére - erről is beszélt Jancsó Enikő, az állatok világnapi délután szervezője a Váci Mihály Általános Iskolában. A tanárnő maga is kutyamentő, nemcsak beszél a felelős állatszeretetről, kutyagondozásról, hanem példát is mutat a gyerekeknek. Azt mondta, fogékonyak a diákok, nem véletlenül telik meg minden szombaton a kertje: szívesen segítenek neki a gyerekek a mentett ebek körül. Kivételes volt a világnap alkalmából tartott dél-után: a Váci iskola tágas folyosója volt a hangos és lelkes gyerek-kutya találkozások helyszíne. Voltak az ebek mellett madarak is és zsákbamacska - és az év minden napjára érvényes állati tanulságok.

Baráti kerékpártúra volt

Vas megyéből indult, majd Szlovéniában folytatódott, és Vas megyében zárult a két köztársasági elnök kerékpártúrája.

- Régóta terveztük elnök úrral a közös biciklizést - idézte fel Áder János. Az államfő az őrségi kerékpározás egyik apropójának a másfél éve felújított és átadott Felsőszölnök és Kétvölgy közötti útszakaszt nevezte. Azt mondta, az ilyen felújítások megkönnyítik a helyiek életét és jelzésértékűek is. Egy másik apropója volt a szlovén-magyar programnak, hogy felhívják a figyelmet az Őrségre és a kerékpáros turizmusra - sorolta az államfő. Szlovén kollégájával, Borut Pahorral Szlovéniában is megfordultak a több mint harminckilométeres túrán. Egy családi mintagazdaságnál jártak és kaptak kóstolót.

A Pityerszeren is kerékpározott az ősszel Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és Borut Pahor, a Szlovén Köztársaság elnöke Fotó: Szendi Péter

A szalafői Őrségi Népi Műemlékegyüttestől sem távoztak üres kézzel az elnökök: házigazdaként V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, a Földművelés-ügyi Minisztérium államtitkára mutatta be az Őrség esszenciáját, és adott át egy-egy hungarikumgyűjteményt az elnököknek. Kitartóak voltak az államfők: az eleinte csak csepegő, majd zuhogó eső ellenére is letekerték az eltervezett távot. Informális, baráti találkozó volt a két elnök őszi kirándulása.

Kitüntetést kaptak a legjobbak

Idén tizenkettedik alkalommal választották ki az országos díjátadó területi fordulójának legjobbjait. A Prima díjasok a Weöres Sándor Színházban megrendezett gálaesten vehették át kitüntetésüket.

A Prima Primissima országos díjakat 2003 óta adja át a Demján Sándor által létrehozott alapítvány. Az elismerést a vállalkozók adományozzák a kultúra és a tudomány legjobbjainak. A Prima Primissima díj rangját a vállalkozók is fölismerték, így a kitüntetés 2005-ben a területi Prima díjak rendszerével egészült ki. A magyar szellemi élet, a kultúra, a tudomány és a művészet támogatásában mind a 19 megye képviselteti magát. A gálaesten tíz terület legjobbjai mellett idén második alkalommal osztottak díjat ifjúsági kategóriában. A három Prima díjas: Bebes István, Bodor Ferenc és dr. Kovács Zsolt. A közönségdíjat Masszi Ferenc vehette át, az ifjúsági Prima díjat Szilágyi Miklós kapta.

Bakos Ágnes, Budai Dávid, Vas Népe

2016. december 28., 18:50 szerző: Bakos Ágnes, Budai Dávid, Vas Népe fotós: Szendi Péter

Részletes műsor



Műsorok betöltése...