Hírek

2016.10.04. 19:55

Nívódíjas az együttes

Sárvár - Év végi gálájára készül a sárvári mazsorettcsoport. A művészeti vezető a gyermekeknek nyújtandó értékekről beszélt a Vas Népének.

Turbók Attila

- Évente közel hetven fellépésünk van itthon és külföldön egyaránt, ezek egyik legnagyobb produkciója az év végén tartott gálaműsor, melyre már megkezdtük a felkészülést - ismertette lapunkkal a sárvári csoport programját Csikós Györgyné, a Mazsorett Alapítvány által működtetett együttes művészeti vezetője. Lassan huszonöt éve, hogy az akkoriban nyolc gyerekkel indult együttes színesíti a városi programokat Sárváron. - Akkoriban Ternecker János ötletére kezdtünk a munkába, amelyben napjainkban hatvanhárom gyermek vesz részt, hat korcsoportban - mondta a művészeti vezető. Kiemelte: két olyan oktató is dolgozik vele, akik még mazsorettként kezdték az ismerkedést ezzel a művészeti ággal. Krajczár Zsanett és Csorba-Pálla Zsanett a kisebbekkel, míg Csikós Györgyné a nagyobb gyermekekkel foglalkozik.


Az alapítvány által működtetett együttes olaszországi fellépése Fotó: Csikós Györgyné

- Az elmúlt majdnem negyedszázadban talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy nagyon sok leánynak tudtunk kiváló közösséget és olyan viselkedéskultúrát tanítani, adni, amelyet további életében is hasznosítani tud - mondta az együttes művészeti vezetője.

A hivatalos nevén Sárvár Városi Mazsorett Együttes nevet viselő csoport csaknem száz fellépéséből kettőt emelt ki a művészeti vezető. - Az egyik a város nemzetközi fúvóstalálkozója, a másik pedig az idén december 10-én tartandó mazsorettgála, amely most már 21. ebben a sorban.

A hazai fellépések mellett természetesen külföldön is hirdetik a magyar mazsorett-mozgáskultúrát. Magyarországon és külföldön is számos díjjal jutalmazták munkájukat, többek közt mind az együttes, mind annak művészeti vezetője megkapta a szakág nívódíját és számos más elismerést is.

Az együttes nyári nyitófellépése után ebben az évben például nagy sikert aratott Sopron főterén a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozón a soproni Juventus Koncert fúvószenekarral. Július közepén olaszországi turnéra indultak Toscanába. - Négynapos utunk során rengeteg új élményt szereztünk, és belekóstolhattunk más országok kultúráiba is. Kötött programjaink közt szerepelt egy hosszú menet- és két showprogram, de természetesen nem hagyhattuk ki az olasz kultúra gyöngyszemeit, például Pisát, vagy Firenzét sem - mesélte kalandjaikat Csikós Györgyné.

Az olaszországi összművészeti fesztiválon főként keleti és északi országok képviseltették magukat énekeseikkel, táncosaikkal. - Magyarországról mi mutattuk be a mazsorettstílust, hiszen ez a műfaj első ízben volt jelen a régióban. Méltón képviseltük városunkat, a hagyományokhoz híven ismét osztatlan sikert arattunk - tette hozzá az együttes művészeti vezetője.

Évente csaknem hetven fellépése van a sárvári együttesnek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!