Hírek

2016.05.26. 17:54

November elején megindulhat a forgalom az M86-os még hiányzó szakaszán

Hegyfalu - Gőzerővel dolgoznak a munkagépek az M86-os autóút hiányzó szakaszain. Csütörtökön a NIF Zrt. szervezésében tartottak bejárást, ahol a legfontosabb részleteket is ismertették.

Cseszkó Tamás

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő kiemelte: sokat kellett dolgozni azért, hogy az álomból végre valóság legyen.

- Megígértük, megcsináltuk, és ami a legfontosabb, hogy az előre megadott határidőre elkészül a beruházás - húzta alá az országgyűlési képviselő. Hozzátette: szinte felmérhetetlen a jelentősége a mostani projektnek, mely Szombathely és környékének fejlődését egy egész évszázadon át meghatározza.

- Fontos kiemelni, hogy sok évtizedes vágyunk valósul meg - hangoztatta a képviselő. Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere hangsúlyozta: a fejlesztésnek köszönhetően Szombathely bekerül a nemzetközi közlekedési rendszerbe, mely komoly gazdasági lehetőségeket jelent a térségnek. - A következő feladat a 87-es út fejlesztése lesz, a tervek szerint nemcsak Budapest, hanem Bécs felé is közvetlen kapcsolat nyílik. - Fontos és örömteli beruházás a mostani - értékelt Szombathely első embere.

Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség Vas megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy 2002 és 2010 között számos ígéret elhangzott az úttal kapcsolatban, ám ezek szavak maradtak csupán.

- A kormányváltást követően felgyorsultak az események, megkezdődhetett a tényleges munka, melynek köszönhetően most már elérhető közelségbe került a vasiak régi álma - fogalmazott a képviselő, hozzátéve, hogy a fejlesztésnek köszönhetően jelentősen javulhat a környék lakóinak életminősége. Az új út létrejöttével ugyanis a sűrű forgalom elkerüli a környékbeli falvakat és Répcelakot.

Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője szerint jelenleg ez Magyarország legnagyobb infrastrukturális fejlesztése.

- Két szakaszban épül a maradék 34 km, Csorna és Beled, valamint Beled és Hegyfalu között. A tájékoztatás szerint az első szakasz esetében a befejező munkálatok zajlanak, már a táblákat helyezik el, míg az első szakasznál a burkolatot erősítik. Az új nyomvonalú gyorsforgalmi út az M86-84. számú főúti csomóponttól indul, és az M85-M86 Csorna elkerülő szakaszának déli csomópontjához kapcsolódik. A szakaszon 31 műtárgyat építenek, három különszintű csomópont épül. Két vadátjáró létesül Vasegerszeg és Vámoscsalád, valamint Magyarkeresztúr térségében.

- A teljes szakaszon mindkét oldalon vadvédő kerítés épül, körülbelül 5 ezer 200 fát és 300 ezer cserjét ültetünk - emelte ki Loppert. - Tavaly a 31 db műtárgyból ideiglenesen forgalomba helyeztünk hét aluljárót és egy felüljárót. Hegyfalu és Beled térségében végzik a rézsűrendezést, a vezetőkorlát szerelését az elválasztó sávban és a padkán, Hegyfalu és Vasegerszeg környékén, valamint a beledi csomóponti ágaknál aszfaltoznak. Beled és Csorna között elkészült az aszfalt kopóréteg, telepítik a szalagkorlátot és a vadvédő kerítést a főpályán - mondta a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy a beruházást 2016. október 16-áig kell a kivitelezőnek átadnia, és várhatóan október végén, november elején a forgalom is megindulhat.

Gyorsabb és kényelmesebb

- Eddig inkább vonattal jártam, mert kényelmesebb volt ülni, mint a kacskaringós utakon friss jogosítvánnyal a zsebemben vezetni - mondta a 19 éves Szabó Péter, hozzátéve, hogy amióta az új, már meglévő útszakasz elkészült, nemcsak gyorsabb, de kényelmesebb is az utazás. - Már most fél órával gyorsabban tudok eljutni Budapestre. Horváth Dávid is elégedett, azt mondja, biztonságosabb, gyorsabban lehet haladni. - Győrig nagyon jó, utána már nagyobb a forgalom, de mindenképpen jelentős minőségi változás állt be - mondta a fiatalember, aki munkája miatt rendszeresen utazik a fővárosba. Hozzáteszi: a legnagyobb öröm, hogy az út elkerüli a lakott területet, így nincs annyi sebességkorlátozás, jóval egyenletesebb tempóra van lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!