Hírek

2017.03.30. 09:36

Okleveles ügyintézők Vas megyében

Győr, Szombathely – Országosan majdnem nyolcszázan tettek vizsgát, a Vas Megyei Kormányhivatalból 34-en végezték el az ügyintézői képzést.

Bakos Ágnes

Győrben rendezték az ünnepélyes oklevélátadót a kormányablak-ügyintézőknek. Tavaly októberben kezdték a képzést a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a Miniszterelnökség szervezésében. Egy, a humánerőforrás fejlesztését célzó program zajlik – az első ütem zárult most.

Fotó: Kormányhivatal / Varga Virág

Országosan 794-en tettek sikeres vizsgát, köztük a Vas Megyei Kormányhivatal 34 munkatársa. A végzettséget tanúsító okleveleiket dr. Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkártól, Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízottól és prof. dr. Kis Norbert továbbképzési és nemzetközi rektor-helyettestől vették át az ügyintézők.

A képzés folytatódik: márciusban indult az újabb etap, amelyben országosan 590 hallgató vesz részt, Vas megyéből 31 ügyintéző. A képzési program célja, hogy a jövő év végéig 20 ezer állami tisztségviselő vegyen részt az oktatásokon, hogy naprakész tudásuk legyen a változó jogszabályi környezetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!