Hírek

2015.06.28. 13:34

Ön tudja, ki Zanat védőszentje?

Szombathely – Húszéves a Zanati Kulturális és Sport Egyesület, valamint huszadik alkalommal szervezték meg a városrészen élők a Szent László-napot.

Pénteken a közösségi házban nyílt kiállítás, ez a település történetét és az egyesület tevékenységét mutatja be. Vasárnap ünnepi szentmisét tartottak, majd a Szent László tetteit felelevenítő műsort követően a város, az egyházközség és az egyesület képviselői megkoszorúzták Zanat védőszentjének szobrát az emlékparkban. Köszöntőjében dr. Puskás Tivadar polgármester a zanatiak példamutató összefogását méltatta, és szólt Szent László érdemeiről is.

Kiemelte, hogy az Árpád-házi király kitartásával, bátorságával és a magyarokért való kiállásával a ma emberének is üzen. Emlékeztetett arra is, hogy az uralkodó szigorú, de igazságos törvényeivel megszilárdította a belső rendet az országban. Zanat 1500 körül választotta védőszentjének Szent Lászlót, és ezt a hagyományt hűen ápolják azóta is. A kulturális és sportegyesület pedig a közösségépítésben vállal oroszlánrészt. Vasárnap délután családi programokon, népzene- és néptáncbemutatón vehettek részt a zanatiak.

Az eseménysorozat hétfőn este hálaadó misével ér véget az 1894. évi tűzvész emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!