Hírek

2015.11.14. 13:44

Panaszkodni nem szabad, helyt kell állni – Gróf Nádasdy Borbálával beszélgettünk Csepregen

Csepreg – Vannak az ember életében olyan találkozások, melyek a véletlennek köszönhetőek. Maradandó élmény lesz belőlük. Ilyen, váratlan helyzet adta, emlékezetes beszélgető partnerem volt nemrégiben gróf Nádasdy Borbála. Szerettem volna vele egyszer interjút készíteni. Úgy látszik, Csepregen jött el az ideje.

Pogács Mónika

Az írónő a Városfesztivál díszvendége volt. A programban a Farkas Sándor Egylet  a Nádasdyak korát idéző főúri esküvőt elevenített fel, nem először.

Ezúttal különös időjáték is része volt az eseménynek: Nádasdy Borbála az ifjú arának, Nádasdy Annának és Zrínyi Miklósnak jelenkori utódként kívánt sok boldogságot.

– Vigyázzatok magatokra, egymásra és az utódokra és gondoljátok meg, hogy itt élni, Magyarországon kötelesség. Sok boldog évet kívánok nektek.  Most is, a 21. században -  szólt a grófnő jókívánsága egykori őseinek.

A ceremóniát követően ültünk le egy rövid beszélgetésre. A nemes név viselője elmondta, hogy a grófi címet csak azért használja, hogy tudják az emberek, melyik családból származik. Mint kiderült, volt időszak, mikor nagyon sokan vették fel önkényesen az akkor még nem védett nevet.

– Azon kívül büszke vagyok, hogy olyan családból származom, akik mecénások, mindig helyt álló hadviselők voltak.  Sajnos a magyar történelem során nem minidig kaptak elismerést ezért az elődeim – jegyezte meg a grófnő.

A kultúrabarát, a szellemi értékeket nagyra tartó família szellemiségének ennyi év távlatából is ereje van.  Nádasdy Borbála a nádasdladányi kastélyban szerzett élményeiről mesélt. Azt dédapja építtette tudor stílusban. A háború után a kastély volt tsz, óvoda, honvédségi terület. Most a műemléki hivatal védelmében van és Kanadából hazatérő unokabátyja újíttatta fel. Rendszeresen tartanak ott  író-olvasó találkozókat. A múzeum vezetői olyankor arról beszélnek az érdeklődőknek,milyen demokratikus, művelt és szociálisan érzékeny gazdája volt egykor a kastélynak.

–   Nekünk ehhez kell méltóknak lennünk   – magyarázta Nádasdy Borbála, aki azt is elmesélte, hogy a kastélyban ötévente tartják meg a Nádasdyak világtalálkozóját. A leszármazottak többsége angolul beszél.  De van egy dal, ami, ha magyarul elhangzik búcsúzóul, az ötéves gyermekek is elsírják magukat.

– Mindannyiunknak tudnunk kell, honnak származunk. Becsület, hagyomány és jövőkép. A Nádasdy akadémia jelszavai voltak ezek. De csak a két elsőre lehet építeni a harmadikat. Ezen munkálkodni kell. Én is ezt teszem –  fűzte hozzá az írónő, majd azzal folytatta:  – Én ennek a családnak a vérét hordozom az ereimben. Nem mindig tudom, hogy volt, mint volt, de az ősök köteleznek. Nem tudhatok mindent. Nem baj. A titkok érdekesek.  A titkok kellenek. Ha az unokák kérdeznek, úgy válaszolok nekik, hogy legyen benne mindig egy kis misztérium és varázslat.

Nádasdy Borbála azt is elmesélte,hogy sokukat vádolták meg alaptalanul. Édesapját is, őt is. 56 évet töltött külföldön. Végül most francia férjével hazatért. Itthon van rájuk szüksége a családnak.

– Veszprémben élünk, de Mentshelyen van egy kis birtokunk. Ott gazdálkodunk. Nem kivágjuk a szőlőt, hanem újratelepítjük. Talán ezzel is példát, mintát adunk másoknak. A gyerekeinknek, unokáinknak is – mesélt mostani életéről a grófnő, akivel végül a könyveit is számba vettük:

– Öt  könyvet írtam. Életemről egy trilógia készült. Az Ízes élet egy másik könyvem címe. Az Úton útfélen kötetben pedig arról a 100-120 helyről írok, ahova meghívtak író-olvasó találkozóra Magyarországtól kezdve Erdélyen át a Felvidékig. Az írónő most az utóbbi sorozat folytatásán dolgozik. Kis falvak, nagy városok egyaránt szerepelnek majd a könyvben.

– Meg szeretném írni még ezeket az utazásokat. Hogy nyom maradjon. Miért hívtak meg, miért kíváncsiak az emberek arra, hogy Nádasdy Borbála mit mond a 21. században a világról. Mik az elképzelései. A könyveket én úgy írom meg, ahogy átéltem, ahogy én gondolom. Őszinte és nem panaszkodó élettörténetek ezek.  Panaszkodni nem szabad. Helyt kell állni. Ezt vallom – zárta a beszélgetést a történelmi Nádasdy-család tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!