Parkerdei rajtaütés - "Örüljenek, hogy nem ölte meg magukat"

Arra riadt szerdán parkerdei házában Horváth András, hogy reflektorok világítják be a kertjét, egy megafonból pedig az harsog: tarkóra tett kézzel jöjjenek elő a lakók.

– Ahogy az ágyból föltápászkodtam, és Ádám-kosztümben nyitottam az ajtót, azzal szembesültem, hogy a ház körül mindenütt civilek és fekete ruhás maszkos emberek állnak, az úton egy csomó autó parkol, a kapuval szemben egy busz, még mentőautót is láttam – eleveníti föl a hajnali incidens történéseit a férfi a gondozott, frissen nyírt pázsittal, üdezöld növényekkel, virágokkal teleültetett, kerti tóval megspékelt erdőszéli helyszínen. – Visszaugrottam a szobába, épp hogy magamra kaptam valami göncöt, már lökdöstek is kifelé a feleségemmel együtt a hívatlan látogatók.

– A kommandósok az erdő szélére, háttal a háznak állítottak bennünket, valaki egy géppisztolycsővel oldalba bökött, hogy ne legyek olyan közel a páromhoz. Hirtelen az jutott eszembe, ilyen lehetett, amikor évtizedekkel ezelőtt a szerencsétlen zsidókat és cigányokat fölsorakoztatták. A nejem az ijedtségtől bepisilt, én meg rosszul lettem: szívbeteg vagyok, erős gyógyszereket szedek.

Horváth András a háza mögötti, felújítás alatt álló melléképületet mutatja, ahonnét Janit elvitték. Fotó: Szendi Péter

Horváth András szusszan egyet, miközben körbevezet bennünket az ingatlanon; látszik rajta, még most sem tudta feldolgozni az eseményeket. A nyugdíjas férfi elmeséli, hogy évekig zenélt, alkalmanként most is gitározik, s mintegy mellékesen megemlíti, hogy a felesége a híres hegedűművész, Mága Zoltán húga. Csepregen is van háza, ott is lakhatnának, de itt, a Parkerdőben érzik jól magukat. Folyamatosan szépítik a lakot, a rendőrattakot megelőző este Horváth András későig dolgozott a konyha falának díszburkolásán. Aztán folytatja a megdöbbentő történetet: – Miközben minket az erdőszélen fegyveresek őriztek, többen bementek a házba, ahol mindent átkutattak. Aztán azt láttuk, hogy a ház mögötti melléképületben lakó egyik férfit a kommandósok bilincsben elvezetik. Három rendőr maradt velünk, közölték, hogy ezt a férfit keresték, mert valakit zaklatott. Mondták, írjam alá a házkutatási papírt, mert ha nem, súlyos büntetésre számíthatok, de én ezt megtagadtam. A feleségemre viszont annyira ráijesztettek, hogy ő aláírta.

Horváth András elmeséli, hogy a két férfi, aki a felújítás alatt álló sufniban lakik, tulajdonképpen hajléktalan. Jó ideje ismeri és befogadta őket, mindketten dolgoznak, semmi problémája nem volt velük, nem is érti, mire föl a rajtaütés. Azt olvasta a házkutatás elrendeléséről szóló határozatban, hogy egyikük ellen zaklatás vétségének alapos gyanúja miatt eljárás folyik, és engedély nélkül lőfegyvert is tart, de az előbbiről úgy tudja, a férfi csak a munkájáért járó fizetséget szerette volna megkapni, az utóbbit pedig nem hiszi el.

– Biztos, hogy nem találtak fegyvert a Janinál, akit bilincsbe verve vittek el hajnalban a rendőrök, mert délelőtt már szabadon is engedték. Nekünk a rendőrök azt mondták, örüljünk, hogy nem ölt meg bennünket, s tulajdonképpen minket védtek meg. Hát köszönöm az ilyen védelmet! A Janitól nem kell félnünk, de a szerda hajnalt sosem felejtjük el! Panaszt fogok tenni!

Még szerdán érdeklődtünk a rendőrségen az eset körülményeiről, a kérdéseinket írásban is elküldtük. Választ csütörtökön kaptunk. Eszerint „a Szombathelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége fogta el N. János 43 éves hajléktalant a Parkerdő egyik hétvégi házában. Az eljárás során a tulajdonos együttműködött, kérésének megfelelően a házkutatás a feleségének jelenlétében történt, amely alatt sem fenyegetés, sem nyomásgyakorlás nem történt az eljáró hatóság részéről. A rendőri intézkedéssel kapcsolatban a rendőrségre panasz nem érkezett."