Hírek

2016.05.24. 12:42

Példaértékű összefogással újították fel az óriási "képregényt"

Szombathely - A VAOSZ-udvar a város kevésbé ismert pontja, pedig Európa legnagyobb falfestményét rejti. Az egyedülálló alkotást 2000-ben készítették el. Az idő vasfoga már kikezdte, de egy példaértékű összefogásnak köszönhetően ismét a régi fényében pompázik.

Elek Szilveszter

A felújítás költségeinek nagy részét, egymillió forintot dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere finanszírozta a 2015-ös képviselői keretéből. - Ez az 1006 négyzetméteres kuriozitás 25 kulcsfontosságú eseményt örökít meg Szombathely életéből – hallottuk a polgármestertől. - Mivel 2000-ben készült, az idő vasfoga már kikezdte, de a felújításban aktívan részt vevőknek köszönhetően ismét a régi fényében pompázhat. Büszkék vagyunk Szombathely történelmére, arra, hogy már kétezer éve élnek itt emberek, és örömmel tölt el minket, hogy ezt megörökítették e történelmi festmény által. Azt már sokan tudják, hogy ebben a városban született Szent Márton, de azt sajnos csak kevesen, hogy itt van Európa legnagyobb falfestménye is. Felelősségünk és egyben kötelességünk is, hogy hirdessük ezt a fantasztikus alkotást, hogy minél többen ide zarándokoljanak és megcsodálhassák – tette hozzá dr. Puskás Tivadar.

A felújítási költségek másik részét dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a belváros önkormányzati képviselője adta a tavalyi képviselői keretéből. - A keretem felét a korlátok és az információs táblák rendbetételére szántam – mondta. - Ezt az összeget felajánlottam a Szombathelyi Szépítő Egyesületnek, amely dr. Szalai Péter iskolaigazgató közvetítésével összefogott a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolával, ahonnan többen is részt vettek a munkálatokban. Fontos megemlíteni még az alkotás vezető tervezőjének, Navratil Ferenc grafikusnak a nevét, ugyanis ő is segített ennek a résznek a helyrehozatalában, azáltal, hogy képeket készített az információs táblákhoz, illetve ő rakta ki a szélükön lévő mozaikokat is. A képviselői keretem másik felét a falfestmény rendbehozatalára, például a vizesedések okozta károk kijavítására ajánlottam fel. Azért, hogy az emberek idetaláljanak, a város több pontján is elhelyeztünk hirdetőtáblákat, amelyek megmutatják, hol van ez az alkotás -  mondta a képviselő.

A Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola diákjainak munkáját Éder Tibor, Kuti Zoltán és Lajos Ferenc tanárok irányították. A Savaria Szépítő Egyesületből pedig Bődi Lívia elnök és dr. Kalocsai Péter voltak  a legaktívabbak. - A falfestmény felújítása követendő, példaértékű összefogásnak köszönhető, amely megmutatja, hogy egy nemes cél érdekében milyen könnyen együtt tud működni még ennyi szervezet is – hallottuk Bődi Líviától.

Navratil  Ferenc grafikustervező szerint a falfestményre nem úgy kell tekinteni, mint egy komoly művészeti alkotásra. - Szerintem ez az mű inkább a tájékoztató jellege miatt mérvadó – hallottuk tőle. - Ez a falfestmény egy didaktikus képregény, amely részletgazdaságának köszönhetően kiválóan el tudja mesélni Szombathely történelmét a látogatók számára – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!