Hírek

2017.01.27. 10:05

Presztízs és önfejlesztés – Vasiak az AGROmashEXPO-n

A hét közepén a budapesti vásárközpontban nyitotta meg kapuit a 35. AGROmashEXPO, a hazai agrárágazat 1973 óta megrendezett seregszemléje, amelyen az idén több mint 300 kiállító mutatta meg termékeit.

Vas Népe

A fővárosi szakkiállításon Vas megyei cégek, vállalkozások is részt vettek.

- Presztízsértékű számunkra, hogy megjelenjünk a fővárosi seregszemlén – jelentette ki Bene Zoltán, a vasvári Karintia Kft. cégvezetője. A szakember emellett hangsúlyozta: a presztízs motiváció, ám mellette a legfontosabb, hogy a cégek, gazdálkodók megismerkedjenek az agrárium legújabb fejlesztéseivel is. – Fontos az üzletkötés, de úgy látom, 2017-ben már a legkisebb gazdának sem mindegy, milyen információi vannak az ágazat hazai helyzetéről, hiszen a fejlesztések, újítások megismerése egy idő után már bevételnövelő tétel egy-egy gazdaságban – jelentette ki Bene Zoltán.

Bene Zoltán és Péterfy Csaba

– Minden évben eljövök a kiállításra, érdekelnek például a kalászosok újdonságai – jegyezte meg Czetin István, a tíz hektáron gazdálkodó újkéri gazda.

Majsai Krisztián és Czetin István

Hasonlóan nyilatkozott a vasiak standját meglátogató, Békés megyei Baki Zoltán is, aki egy egész napot szán a mezőgazdaság legújabb híreinek „begyűjtésére". A 22 hektárt művelő gazda is állandó vendége az agrárexpónak, idén inkább a gépek vizsgálatát tűzte ki célként maga elé.

dr. Fazekas Sándor

A Szombathelyen céget működtető Nagy Marianna az informatikai szegmensben kereste a fejlődés lehetőségeit a fővárosi kiállításon.

- Olyan takarmány- és élelmiszerbiztonsági rendszereket fejlesztünk, amelyek jelenleg egyedülállók az országban, a kiállításon a határon túli terjesztés lehetőségeit keresem – mondta. Az agrárinformatikai szakember kiemelte: a gazdálkodóknak immár az informatika és egyéb digitalizálási területeken is otthonosan kell mozogniuk.

Az agráripari kiállítás gépeiről a Vas megyei gazdák standjánál egy gyermek megjegyezte: az a jó, hogy itt minden olyan nagy. Nagy szerkezetekből bizony nem is volt hiány, a szombathelyi Agro Alfa Kft. prémium minőségű gépei sok vendéget marasztaltak a Vas megyeiek standja mellett.

A budapesti kiállításon a Győrváron pálinkafőzdét üzemeltető gazdálkodóval, Birkás Istvánnal is találkoztunk. Tőle is megkérdeztük, mennyire fontos a megyei gazdáknak a budapesti megjelenés.

- Egy vállalkozónak muszáj itt lenni, ez napjainkban már nélkülözhetetlen. A helyi üzletkötés csak másodlagos tényező, elsősorban információkat, ötleteket kell szerezni ahhoz, hogy ezekkel feltöltődve jobban tegyük a dolgunkat otthon is – mondta Birkás István. A győrvári vállalkozó évek óta rendszeres vendége a hasonló seregszemléknek, idén már gyermekei is kísérik, a döntésekbe őket is bevonja.

- Még ahhoz a generációhoz tartozom, amely szereti a kézzel fogható dolgokat, a világháló jó dolog, de a cégfejlesztéshez, beszerzésekhez szükséges tapasztalatokat jobban szeretem személyesen intézni, amire itt kiváló lehetőségek adódnak – mondta az 500 hektáron gazdálkodó Birkás István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!