Hírek

2016.09.05. 17:52

Róka jár Körmenden a házak között – Három szárnyast már megölt!

A régi malom és az iskola mellett látták a rókát, két tyúkkal és egy kacsával már végzett. Rövidesen csapdákat helyeznek ki.

Budai Dávid

Múlt héten, pénteken egy róka ölt meg két tyúkot és sebesített meg halálosan egy kacsát. Mindez a körmendi vasútállomástól és egy iskolától mindössze pár méterre történt. Név nélkül nyilatkozó olvasónk elmesélte, hogy nem először történik meg vele, hogy a rókák kárt okoznak neki. Tavaly februárban is megjelent nála a ravaszdi, ami akkor a nyulait bántotta, most úgy látszik, a szárnyasok voltak soron, pedig olvasónk sokáig azt hitte, eltűntek már a környékről a vadállatok, de úgy látszik, tévedett. Olvasónk elmesélte, nem csak ő, de több környéken élő is látta már a rókát a napokban, köztük van az újságkézbesítő is.

Fotó: Budai Dávid

Nem véletlenül, hiszen akárcsak a friss újság, a róka is hajnalban jár, olvasónk a minap éjfél után három órával futott össze vele, amikor a hangos kutyaugatásra kinézett a kertbe. Éppen így járt szomszédja is, aki a kerítése mellett látta ücsörögni az állatot, a róka láthatóan nyugodt maradt, és nem menekült el. Bíznak benne, hogy az állat nem veszett, főleg, mert azt gyanítják, hogy a róka útvonala az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola előtt vezet el. A róka ugyanis a régi malom felől érkezik, ám a tanyája nem ott van, mivel az állatot a Bercsényi utcában is látják rendszeresen, így valószínűleg a környéken lévő elhagyatott raktárépületeknél húzza meg magát. Ezt támasztja alá az is, hogy korábban ott már találtak rókavackot. Most azonban biztosat nem tudni, hiszen sem a tanyáját, sem magát a rókát nem sikerült elfogni.

Fotó: Budai Dávid

– A róka ravasz, nagyon ravasz, még Pankát, a magyar vizslát is kijátssza, mondta olvasónk. Megtudtuk: a róka a két tyúkot jó húsz méterre vitte el, átugrott velük a kerítésen, majd a szomszéd kertjében a fejüket leharapta, de láthatóan nem evett belőlük. Egy csaknem négykilós kacsát pedig olyan súlyosan megsebesített, hogy azt másnap le kellett vágni. A kiskacsák, a pulykák és a nyulak ezúttal megúszták, de ki tudja, mikor jön legközelebb a hívatlan vendég. Ráadásul a nagy melegben bezárni sem nagyon lehet az állatokat, ám úgy néz ki, amíg nem érkezik arról hír, hogy a rókát megfogták, mégis ezt kell tenni.

Fotó: Budai Dávid

Olvasónk természetesen azonnal jelentette a hatóságoknak a rókaveszélyt. Molnár Dániel, a polgármesteri hivatal sajtóreferense elmondta: tudnak a problémáról, ezért az illetékes vadásztársasággal egyeztettek is, akik a csapdákat rövidesen elhelyezik ott, ahol a róka jár. Megtudtuk, hogy hónapokkal ezelőtt volt már hasonló eset Horvátnádalján is, ott ugyanez volt a probléma. Olvasónk bízik benne, hogy a rókaveszély hamarosan elhárul, mivel nem szeretné, ha több kár érné, már csak azért sem, mert az eddigieket sem téríti meg neki senki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!