Hírek

2014.12.18. 13:31

Roma közmeghallgatás - Dolgozni szeretnének

Indulatoktól sem volt mentes a Vas Megyei Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatása.

Budai Dávid

Bejelentették, hogy Dávid Attila korábbi elnök leköszön tisztségéről, mivel az Országos Roma Önkormányzat tagja lett, így új megbízatása összeférhetetlen eddigi pozíciójával, ezért ideiglenesen Horváth Csaba alelnök veszi át a tisztséget, amíg új elnököt választanak. Dávid Attila, akire, mint tanácsadó továbbra is számítanak, a meghallgatáson hangsúlyozta, arra törekednek, hogy a bal- és jobboldali romák együtt tudjanak működni. Mint elmondta, nem számít a párthovatartozás, csak az a fontos, hogy mindannyian cigányok, így az ő érdekeiket kell képviselniük továbbra is.

Baranyai Mihály, a Kőszegi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, ekkor adott nemtetszésének hangot, mivel szerinte a mostani vezetés nem végzi megfelelően a munkáját. Azzal vádolta Dávid Attilát és Horváth Csabát, hogy csak a választásokig kellettek nekik az emberek, most már nem törődnek velük. A néhány percig emelt hangnemben vádaskodó Baranyai Mihályt végül sikerült lecsillapítani.

Baranyai Mihály.

Dávid Attila kiállt a közmunka mellett, mert szerinte a kormány munka alapú társadalmat szeretne. Vidos László toronyi elnök abban kért segítséget, hogy hogyan tudna romákat foglalkoztatni a településen. Kiderült, pályázni kell a munkaügyi központnál, azonban a béreknek csak hetven százalékát térítik, harminc százalék önrészt a nemzetiségi önkormányzatnak kell állnia. Erre pedig nincs pénze a toronyi önkormányzatnak.

Orsós Ibolya.

Dávid Attila szerint a legnagyobb problémát a pénztelenség jelenti, hiszen éppen azért nem tudnak pályázni, mivel önerőt kell felmutatniuk, nekik azonban nincs pénzük. Megjegyezte, egy háromszáz fős település polgármesterének a fizetése magasabb, mint a megyei önkormányzatok éves költségvetése, ami 219 ezer forint. Ebből a pénzből még a költségeiket sem tudják fedezni, ezért a működésük feltételei nincsenek biztosítva. Orsós Ibolya elmondta, ő éppen emiatt összetűzésbe is került a káldi polgármesterrel, pecsétre szeretett volna előleget kérni, de nem kapott, ezért azt saját zsebből kellett kifizetnie.

Horváth Zsolt, Dávid Attila, Horváth Csaba.

Dávid Attila elmondta, jövő hónapban éppen azt tervezik, hogy összehívják a települések polgármestereit, hogy megvitassák a teendőket, ha nem sikerül megegyezni, még egy tüntetést sem tartott kizártnak. Erre a húszfős hallgatóságból valaki megjegyezte, hogy ki ellen tüntessünk, hiszen a mostani önkormányzat is azokból a tagokból áll, akik a kormány támogatását élvezik.

Baranyai Mihály a vagyonbevallási kötelezettséget sérelmezte, mivel tiszteletdíj nélkül dolgoznak. Dr. Stankovits György megyei aljegyző elmondta, a bevallási kötelezettség azért szükséges, hogy a gyanúja se merülhessen fel a visszaéléseknek.

Stipkovics György.

Baranyai Mihály felvetette, hogy érdemes-e egyáltalán bármit is csinálni, hiszen úgysincs pénz. Dávid Attila szerint, ha csak egy cigány ember életét teszik jobbá, akkor már érdemes. Azt kell elérni, hogy mindenkinek legyen munkája és ne menjenek el lopni az emberek. Többen sérelmezték, hogy a nemzetiségi önkormányzat képviselőinek nincsen szavazati joguk a közgyűlésben, illetve azt, hogy a segélyek elosztásánál nem veszik figyelembe az ő tanácsaikat. Az aljegyző emlékeztetett, jogszabályok rögzítik a képviselői jogköröket, a segélyek elosztásánál, pedig a szociális körülményeket veszik figyelembe, nem a nemzetiségi hovatartozást.

Vidos László.

Horváth Zsolt képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre érdemes csatlakozni a Híd a munkába projektbe, aminek a feltétele egy hatvanórás képzés. Dávid Attila ezt követően felkérte a képviselőket, gyűjtsék össze az embereket a saját településükön, mert a munka biztosítja az egyetlen kitörési lehetőséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!