Hírek

2016.05.07. 17:05

Simicska Lajos is eljött a sárvári lovas tenyészszemlére

Először rendeztek tenyészszemlét Sárváron a Vadkert majorban, ahol hagyományos magyar fajtájú lovakat vonultattak fel a tenyésztők szombaton.

Nagy Ildikó

Csákvártól Hódmezővásárhelyig az ország számos részéből érkeztek tenyésztők, akik több mint harminc lovat, többségükben kancákat vezettek a bírák elé. A rendezvényen ott volt a major egyik tulajdonosa, Simicska Lajos is.

Ragyogó napsütésben és gyönyörű környezetben, a Nádasdyak egykori vadaskertjében rendezték meg szombaton a magyar ló napját, ami reggel tenyészszemlével kezdődött, délután ugróversennyel folytatódott.



Az őshonos magyar lófajták közül a neves törzstenyészettel rendelkező sárvári gazdaságban is tradicionális fajtának számító kisbéri félvér mellett gidrán, lipicai és Furioso kancákat vezettek a bírák elé, és néhány mént is minősíttettek a tenyésztők. Németh Gyula, a kultúrtörténeti szempontból is fontos kisbéri félvér fajtát modern környezetben megőrző  Vadkert major idegenforgalmi igazgatója például úgy döntött, hogy a sárvári istálló új fedezőménjét, Istafán IQ II-t is megmutatják a szakmabelieknek. Nem alaptalanul bíznak az új szerzeményben, hiszen a sportban kipróbált mén "nővére" tavaly országos bajnokságot nyert, ezért aztán Sárváron is sokat remélnek a "rokontól".

A vasi és környékbeli tenyésztők örültek a sárvári tenyészszemlének, hiszen korábban sokkal messzebbre kellett vinniük az állataikat - márpedig a génmegőrzési pályázaton való részvétel elengedhetetlen feltétele a lovak minősítése. De másért is fontosak a szemlék: a tenyésztők ugyanis a szakmai bírálat során hallottakból megtudhatják, hogy a tökéletesebb utódok reményében milyen fedezőmént kell keresniük a kancájukhoz.


Fajtajelleg, mozgás, testtájak alakulása, nyakillesztés: csak néhány dolog, amire a bíráknak figyelniük kell - hallottuk a szemlén konferáló, vassurányi gyökerekkel rendelkező dr. Pataki Balázstól, aki korábban a Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Egyesület, egy ideje pedig a Magyar Lipicai Lótenyésztők Egyesületének ügyvezetőjeként - és a Debreceni Egyetem címzetes docenseként - számtalanszor bizonyította már, hogy mindent tud a lovakról. Ez nem is csoda, hiszen az elmúlt évtizedekben több ezer lovat bírált.



- A lótenyésztés inkább hobbi, mint üzlet - hallottuk a répcelaki Áfész elnökeként is ismert dr. Németh Istvántól, aki 24 éve tenyészt lovakat Jákfán. Ő is a kisbéri félvérre esküszik: annak idején a nádasdi téesz főállattenyésztőjeként egy kisbéri ménes is hozzá tartozott, onnan a szenvedély. Sárváron is volt egy ló, My Boy Rita, amely az ő tenyészetéből származik, és büszkén említette, hogy egy másik egykori lova military versenyen indul nemsokára. Megjegyezte: a tenyésztő akkor elégedett, ha a lovai sikeresek.

És bár a tenyészszemlék elsősorban a szakembereknek szólnak, a kívülállók is sok érdekeset megtudhatnak egy-egy ilyen rendezvényen. Például azt, hogy a halottaskocsik elé általában fekete lipicai lovakat fognak be. De kiderült az is, hogy a lovakat (pontosabban a tenyésztőiket) sem hagyja hidegen a divat: a versenyeken például mostanában felgombozott sörénnyel szerepelnek a lovak - a küllembírák azonban nem örülnek ennek, hiszen ez a "frizura" vaskosabbnak mutatja a ló nyakát, és rontja az összbenyomást.



Az első sárvári tenyészszemlén kora délután feltűnt a major egyik tulajdonosa, Simicska Lajos is. A nyilvánosságot köztudottan kerülő üzletember - akiről legutóbb akkor cikkeztek a magyar sajtóban, amikor április végén rohammentő vitte az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetbe -  nem kívánt nyilatkozni. Láthatóan jó színben volt, és bizonyára jó kedve is volt, az ellen ugyanis nem volt kifogása, hogy lefotózzuk, amint egy nyírfa alatti padon ülve beszélgetett az ismerőseivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!