Szabó Tibor, Bálint Éva és drága kincseik: Bálint és Dorka

Nem mintha nem lenne náluk minden egyes nap anyák napja; főleg, hogy február óta Éva édesanyja, Juci mama is itt van – vigyáz a gyerekekre, amikor a felnőttek mennek játszani.

Istenem, mintha csak most lett volna (vagy inkább egy másik időszámításban?), hogy a szerveződő Weöres Színház társulatának képviseletében elsőként Szabó Tibor érkezett meg Szombathelyre. Visszanézve fontos jel és beigazolódó jóslat, hogy azonnal otthon érezte magát: a platánfák kedves és életében jelentős szerepet játszó erdélyi városára emlékeztették. Együtt érkezett a párjával, a színésznőnek is ragyogó Bálint Évával. 2008 karácsonyán ők ketten álltak a Vas Népe karácsonyi címlapján a város fenyőfája alatt. Akkor még az albérleti puha szőnyegen ücsörögve beszélgettünk, most már saját otthonukban kereshettük föl őket. A házból áradó letisztultság mediterrán derűvel párosul, és ezt a derűt csak fokozza Éva és Juci mama mosolya, a két és fél éves Dorka gurgulázó, gyöngyöző kacagásáról nem beszélve. Ezeknek a mosolyoknak a család komoly férfiemberei, Tibor (vagy ahogy ismerősei, barátai szólítják: Tibke) és a 4 éves Bálint sem tudnak ellenállni. Nem a fotó kedvéért vannak az ölelések, de Dorka olyan magától értetődő, kecses bájjal mászik föl az asztalra és nevet bele a fényképezőgép lencséjébe, hogy abból még bármi lehet.

Bálint Éva, Juci mama és a gyerekek: Szabó Bálint és Szabó Dorka. Bálint a verset természetesen vasárnap mondja el. Fotó: Unger Tamás

Az is jó itt a Szabó családban, hogy a gyerekek se nem kis felnőttek, se nem gügyögve óvott angyalok – hanem azok, akik: önálló személyiségek. Dorka ragyogása Évára – és Juci mamára –, Bálint komolysága Tibkére emlékeztet.

De az a dorkás-gurgulázós kacagás erős akaratot rejt: amit Szabó kisasszony a fejébe vesz, attól lehetetlen eltéríteni. De amit nem akar, azt nem csinálja. Nem bajlódott például sokat a lábra állás tudományával, egyszer csak fogta magát, fölállt, és nekiindult. Azóta meg sem áll. Persze Bálint is megpróbál egyezkedni, amikor az engedélyezett három rajzfilm után azért szeretne még valamit megnézni – és hát van az a pillanat, amikor apa rábólint. Az öncélú szigorra itt egyáltalán nincs szükség, mindent meg lehet beszélni.

Bálint Éva, Juci mama és a két csodálatos gézengúz: Szabó Dorka és Szabó Bálint. A vasárnap csokor talán tulipán lesz. Fotó: Unger Tamás

Éva pedig nem magyarázza, hanem éli az anyaságot, természetes módon teljesedik ki benne. Ahogy Tibke fogalmaz: „Hagyja, hogy kiteljesedjen." Éva várandós korában is mindig elcsodálkozott, ha kismamák közé került, bele a panaszáradat közepébe. Hogy ez fáj, az fáj, ez nehéz, az nehéz. „De hát babát akartunk, nem?", kérdezte mosolyogva: „Ha ekkorák vagyunk, hát ekkorák vagyunk." Itt persze muszáj megjegyezni, hogy Éva gyorsan visszanyerte a „figuráját". Ragyogó fiatal nő – és ősanya egy személyben. Tulajdonképpen a színpadon is, ahova a gyerekek megszületése-cseperedése után a Cudar világ frenetikus feleség- és anyafigurájával tért vissza, „lazábban" és elementárisabban, mint valaha. Aztán föltűnt Az üvegcipőben, most pedig A király mulat-előadásban van kicsi, de kontúros szerepe. Ő Triboulet házvezetőnője, a féltve őrzött Blanka anyapótléka, aki nem megy el a saját haszna mellett, de vannak érzelmei. Vajon abban a szép ölelésben ott a színpad közepén az anyasága is benne van? Bizonyára, bár Éva azt mondja, Sodró Elizával (ő játssza Blankát) különben is jó kapcsolatban van, szakmailag, emberileg egyaránt. Úgyhogy akkor abban az ölelésben talán az egész Valló Péter-próbaidőszak benne van.

Titkos versmondás a gyerekszobában: apa és fia, Bálint. Fotó: Unger Tamás

Május első vasárnapja pedig nemcsak virágos ünnep, hanem azt is jelzi, hogy hamarosan vége az évadnak, amelyben Tibke rengeteget dolgozott, és még hátra van az Alföldi-bemutató. Arra viszont ügyelnek, hogy a közös reggeli és a közös ebéd soha ne maradjon el.

És most Bálinttal kicsit félrevonulunk, elmondja az anyáknapi verset, amit az óvodában tanult: „De ne áruld el anyának, jó?" (Még szép: egy szót se. Nem is menne: eláll a lélegzet.)