Hírek

2016.02.12. 19:32

Százmilliós fejlesztések - Utak, iskolák és óvoda újulhat meg az idén Kőszegen

Kőszeg - Ebben az évben a város saját forrásából valósulnak meg a legszükségesebb beruházások, de állami és uniós forrást is vár az önkormányzat. Kiegyensúlyozott és jól átgondolt a 2016-os költségvetés.

Simán Klára

Kőszeg csaknem 1,8 milliárd forintos keretből gazdálkodhat ebben az évben. Ennek jelentős többsége (valamivel több mint 1,5 milliárd forint) a működési költség, ebben a településüzemeltetési feladatok, a gyermekétkeztetés és többféle szociális feladat is benne van, és sok pénz jut a közművelődési feladatokra is.

- Szerencsés helyzetben van idén a városunk, mert több mint 100 millió forintot tudunk költeni a legfontosabb fejlesztésekre - mondta Huber László polgármester. - A Temető utca felújítása évek óta esedékes: ebben az évben teljes szélességében megerősítjük az útburkolatot, ez a szegélyekre is vonatkozik. Hangsúlyozni kell, hogy nem kátyúzásról, foltozásról van szó, hanem egy tartós beruházásról. Erre minimum 37 millió forintot irányoztunk elő.

A kerékpárút-hálózat is erőteljes fejlődésnek indulhat ebben az évben: az Egészségháznál már annak építésekor terveztek egy majdani kerékpárutat - ez is most épül meg, összekötve a Rohonci utat, az Egészségházat és a Gábor Áron utcát. Természetesen ez alkalmas lesz gyalogosforgalomra is. Az ehhez tervezett összeg hozzávetőlegesen 26 millió forint.

Az Egészségház mögött épül majd a bicikliút - a helyszínt mutatja Huber László polgármester. Fotó: Németh Richárd

A Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium udvarán tarthatatlan a sportpályák állapota - mondta Huber László. Egy komoly esőzéskor megsüllyedt a kosárlabdapálya rézsűje, ám az önkormányzat most nemcsak ezt, hanem a mellette lévő régi kézilabdapályát is korszerűsíti. Ehhez a csapadékvíz-elvezetés megoldása is hozzátartozik, hogy a jövőben hasonló helyzet ne alakulhasson ki. Erre az iskolára nagyjából 20 millió forintot költenek 2016-ban. Mivel problémás a Béri Balogh Ádám Általános Iskola szennyvízelvezetési rendszere, ennek a megoldására maximum 15 milliót irányoztak elő a városatyák. Itt a szennyvízhálózatot kell korszerűsíteni.

Megvárják a nyári szünetet a Központi Művészeti Óvoda felújításával - ez ugyanis komoly építkezési munkálatokkal jár majd, hiszen a tavaly elnyert 30 millió forintból - kiegészítve az ötmilliós önkormányzati forrással - nemcsak a nyílás-zárókat cserélik ki, a kiszolgálóhelyiségeket is rendbe teszik, valamint a konyha is a kor követelményeinek megfelelő lesz. Utóbbiból leválasztanak egy részt, így végre kialakítják az ovisok saját tornaszobáját is.

Ezeknél kisebb tervekre is jut pénz - tette hozzá a polgármester, aki ezek közül kiemelte a városban még néhol - főként a periferikus területeken - hiányzó közvilágítás kiépítését, a Pogányi út megépítéséhez szükséges előkészületeket, valamint a kőszegfalvi lakópark közművesítésének előkészítését is.

- Európai uniós forrásokból azonban ezeknél jóval nagyobb projektekben is gondolkodhat a város - tette hozzá Huber László, a Területi Operatív Program támogatásaira célozva. Ebből tervezik a többi között az iparterület fejlesztését: a részleges közművesítés mintegy 100 millió forintba kerül majd. A turizmusfejlesztéshez nagyjából ennek az összegnek a kétszeresére számítanak. Benne van ebben a tervben a nyári fürdőzési lehetőség megteremtése. Utóbbi az Abért-tavat érinti. Ez az alapinfrastruktúra kialakítására elég, a többi majd az odatelepülő vállalkozások feladata lesz.

A Városmajor rehabilitációja várhatóan a Zöld város projekt részeként valósul meg, nagyjából 300 millió forintból. A jelenlegi piacot szeretnék ott rendbe hozni, a tűzoltólaktanya és a Városgondnokság átköltözik egy új helyre (előbbinek a Liszt Ferenc utcában, utóbbinak a Munkácsiban találtak jobb helyet), így nemcsak a parkolóhelyek számát tudja növelni a város, hanem a zöldterületek nagyságát is. A régi, hatalmas platánfa is méltó módon, jobban láthatóvá válik a zöldberuházással.

- Itt az idő az önkormányzat épületének megújulására is - mondta a polgármester. A tetőcsere igencsak esedékes már, valamint a nyílászárók megújítása és az energetikai korszerűsítés - ehhez is TOP-keretből számítanak mintegy 150 millió forintra.

A hegyről hirtelen lezúduló csapadékvíz elvezetési rendszerét is szeretné végérvényesen megújítani a város. Huber László jelezte, hogy erre hozzávetőlegesen 300 millió forintnyi uniós támogatást remélnek. Várhatóan ez a gond is megoldódhat majd 2016-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!