Hírek

2014.10.17. 17:35

Szemétkupac a határban

Katafa - Óriási szemétkupac éktelenkedik napok óta a falu határában. A tettest nem lesz nehéz megtalálni, ugyanis rengeteg személyes holmi is van a jórészt háztartási hulladékokból álló szeméthalomban.

Markó Petra

Gérnyiné Hajba Erzsébet, a falu polgármestere elmondta: abban biztos hogy nem helyiektől származik a szemét. A település gondos, takaros falu, ahol vigyáznak a lakosok az értékeikre. Szemmel tartják, ha valami nem a megszokott rend szerint történik. Így volt ez múlt héten pénteken is, amikor sötétedés után egy platós autó jelent meg a községben. Akkor még azt hitték, hogy a falu végében lévő nyaralóházakhoz érkezett valaki, és árut hozott. Vannak ugyanis, akik hétvégi házként használják Katafa ezen a részén álló épületeket, de élnek itt állandó lakosok is.

A falu határában lévő szemétkupacra egyre többen lettek figyelmesek. A rendőrségre is érkezett bejelentés
Fotó: Markó Petra

A falu határában lévő szemétkupacra egyre többen lettek figyelmesek, valamint a rendőrségre is érkezett bejelentés az eset kapcsán. Megkezdődött az ügy felgöngyölítése. Kiderült, hogy nem lesz nehéz megtalálni a tettest vagy tetteseket, ugyanis a szemétkupacban rengeteg személyes holmi is van. Köztük fényképek, gyerekjátékok és egyéb más tárgyak. A bizonyítékok segítségével a rendőrségnek nem lesz nehéz dolga az elkövetők nyomára bukkanni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!