Hírek

2015.07.03. 16:00

Szent Kvirin a kapocs - Sisak lett Szombathely 16. testvérvárosa

Szombathely - Testvérvárosi megállapodást kötött Szombathely a horvátországi Sisakkal.

A két gazdag történelmi múlttal rendelkező város között Szent Kvirin, Siscia mártír püspöke az összekötő kapocs, akit 1700 évvel ezelőtt a keresztényüldözések idején Savariában ítélték halálra. A többéves együttműködést most öntötték hivatalos formába.

A Zágrábtól negyven kilométerre fekvő horvát település és Szombathely is római alapokra épült. A sisaki és a szalézi egyházközség között Szent Kvirin mártíromságának 1700. évfordulója, azaz 2003 óta vált szorossá az együttműködés, 2010-ben pedig a horvát nyelvi oktatást is végző Váci iskola, valamint a sisaki Selai Általános Iskola lépett partnerségre egymással. 2012-ben a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére a közgyűlés úgy döntött, hivatalos formába önti kapcsolatát Sisakkal.

- Örülünk, hogy eljutottunk oda, hogy ezt ünnepélyesen is meg tudjuk erősíteni, és ezentúl még szorosabbá válik az együttműködés. Több lehetőség nyílik a két város között, a horvát közösségeink között - mondta el Skrapits László, a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A Gyurgyice Vegyeskar külön erre az alkalomra összeállított műsorral készült, népdal és tamburamuzsika is felcsendült az ünnepélyes, mégis bensőséges hangulatú összejövetelen. Szombathelyen népes horvát közösség él, akik hűen őrzik hagyományaikat, nyelvüket, népdalaikat és zenéjüket. A testvérvárosi kapcsolatról szóló hivatalos megállapodást a két település polgármestere, Kristina Ikic Banicek és Puskás Tivadar látta el kézjegyével. A szövegben az áll, hogy egymás jobb megismerése és a kölcsönös fejlődés érdekében együttműködnek egyebek között a gazdaság, a kereskedelem, az oktatás, a kultúra és az egészségügyi területén.

- Nagyon örülök, hogy húsz év fáradozásainak eredményeként létrejöhetett ez az együttműködés. Nem csak Szent Kvirin köti össze a két várost, hanem a római múlt és az aktív horvát közösség is. Bízom benne, hogy sikerül élővé tenni ezt a kapcsolatot, én ezért dolgozom majd - mondta el Sisak polgármestere, Kristina Ikic Banicek.

Szombathely kiterjedt testvérvárosi kapcsolattal rendelkezik: Dániától Georgiáig, Izraeltől Kínáig most már 16 településsel ápol szoros együttműködést.

- Legutóbb a georgiai Kutaiszival kötöttünk testvéráérosi kapcsolatot, most Sisakkal. Meglátjuk, mi lesz a jövő. Nyitottak vagyunk, előny az, hogy megismerjük egymás kultúráját, egymás gazdaságát, és ez mindenkinek a javára szolgál - szólt dr. Puskás Tivadar polgármester.

A szombati horvát nap Fő téri programjain sisaki énekesek, táncosok, tamburások is fellépnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!