Hírek

2017.05.27. 16:27

Szent Orbán-napot tartott a DÖFFE – Megtelt az Öreg-hegy Döröskén

Döröske – Hat éve állítottak szobrot Szent Orbánnak a döröskeiek, s Orbán nap környékén azóta is közösen ünnepelnek.

Bakos Ágnes

Finomságokkal, tombolával, egy kis „házi fesztivál" hangulattal, valamint szabadtéri szentmisével.

Fotó: Szendi Péter

Frissebb már nem is lehetett volna a kolbász, legfeljebb, ha saját lábain érkezik a malac az Öreg-hegyre szombat délután. Helyben töltötte, majd frissen felhevített disznózsírban sütötte ki azonnal a húsos kolbászokat Kenesei Lajos és Tóth Gyula – kínálták is szívesen az érdeklődő látogatóknak. Mellettük rengeteg húsból, kevés zöld fűszerrel készített húspogácsát Kolozár György – sikere volt annak is.Meg a többi bográcsos, szabad tűzön készült finomságnak.

Fotó: Szendi Péter

Családok és baráti társaságok gyűltek össze az Öreg-hegyen idén is, immár hatodszor. Sütöttek, főztek, jól érezték magukat, egymás társaságát – erről szólt az Orbán-napi délután, amit a Döröskei Örökségóvó Faluszépítő és Falufejlesztő Egyesület, vagyis a DÖFFE szervezett. Ők adták az alapanyagot az ételekhez, gyűjtöttek értékes tombolatárgyakat, azokat aztán a kulturális műsor után kisorsolták. Tényleg egy mini fesztivál kerekedett. Összetartó közösség a döröskei, különösen a hegyen lakók – árulta el Tóth Csabáné Ildikó, a DÖFFE egyik alelnöke.

Orbán napja jó alkalom a találkozásra. Nem mellékes Szent Orbán a szőlősgazdák védőszentje, hat éve állítottak fából faragott szobrot a tiszteletére. A szobor mellett kis sátor állt szombaton: a szabadtéri szentmise helyszíne. A misén a közösség jelentőségét hangsúlyozta Andor Zoltán plébános.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!