Hírek

2017.05.18. 18:30

Megszépül a szentgotthárdi templom

Szentgotthárd - Többéves előkészület eredményeként fejeződhetnek be a barokk templom felújítási munkálatai. A kormány több mint félmilliárd forintot tesz hozzá.

Vadas Krisztina

Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló több mint egy éve dolgozott azon, hogy támogatást és forrást találjon az 1748 és 1764 között épült templom felújítására. 2016 februárjában kezdett egyeztető megbeszéléseket a kormány tagjaival, innentől rendszeressé vált a konzultáció a döntéshozókkal. 2016 áprilisában Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár személyesen is megtekintette a templomot, akkor egy 50 millió forintos támogatásról is beszámolt a nyilvánosságnak.

A tetőszerkezet 2008-ban, a homlokzat 2010-ben már megújult Fotó: Nagy Jácint

Ebből a karzat, az orgonaszekrény és az orgona felújítására és falfestésre jutott - ezek a munkák mostanában fejeződnek be. Kissné Köles Erika ezután is folytatta az egyeztetéseket. Idén márciusban Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a munkálatok költségeit a kormány a költségvetéséből fedezi majd. Kissné Köles Erika folyamatos közbenjárásának meglett az eredménye: áprilisban V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, államtitkár, Soltész Miklós államtitkár és Kissné Köles Erika szlovén szószóló közösen jelentették be, hogy 535 millió forint támogatást kapnak a szentgotthárdiak a munkálatokra.

A város büszkesége a barokk építmény Fotó: Nagy Jácint

- Ebből a pénzből a mennyezeti Dorfmeister-freskók is megújulhatnak - ezeknek az állapota rohamosan romlik. Szükségszerű a négy mellékoltár festményeinek felújítása is. A padokat két évszázaddal ezelőtt készítették, azóta csak átfestették őket, de mára elengedhetetlen a teljes helyreállításuk - emelte ki Kissné Köles Erika.

„A barokk templom a szentgotthárdi lakosság legnagyobb büszkesége" Kissné Köles Erika(szlovén nemzetiségi szószóló)

A tervek szerint megújul a gyóntatófolyosó és a sekrestye is. Restaurálják a Fájdalmas Szűzanya kápolna bútorait, a gyóntatófolyosón található feszületet, a szentek szobrait és a festményeket. További problémát jelent, hogy a főhajó és a boltívek hajlataiban már karvastagságnyi repedések jelentek meg. Kissné Köles Erika elmondta: a barokk templom a nem katolikus vallású lakosságnak is a legnagyobb büszkesége, a város életének egyházi turizmus és idegenforgalom szempontjából is meghatározó eleme. Emellett a szlovén lakosságnak is jelentős, hiszen minden hónap harmadik vasárnapján szlovén nyelvű szentmisét is tartanak itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!