Hírek

2017.07.27. 16:25

Hurrá, felvettek! - Sikeresen felvételizett szombathelyi fiatalokkal beszélgettünk

SZOMBATHELY Szórakozóhelyeken, kedvelt közösségi helyen kutattuk fel szerda este, a ponthatárok kihirdetése után a fiatalokat. Sokan ünnepeltek, hiszen nekik már biztos a jövő: bejutottak az álomszakra.

Vadas Krisztina

Nyilvánossá lettek a felsőoktatási felvételi ponthatárok szerdán este: körbejártuk a várost, hogy megnézzük, hogyan örültek vagy éppen szomorkodtak a fiatalok. A legtöbbjüknek pozitív jelzés érkezett SMS-ben, így büszkén mutatták, szeptembertől hol folytatják tanulmányaikat. Akik Szombathelyre jelentkeztek, az ELTE hallgatóiként lépnek be a felsőoktatásba. Volt, aki csendesen, párjával ünnepelt, de voltak, akik csapatba verődve hirdették büszkén a világnak: leküzdöttek egy újabb akadályt. A szombathelyi eredmények egy részét is mutatjuk, hova kellett a legmagasabb pontszám a bejutáshoz.

A szombathelyi fiatalok csapatokba verődve ünnepelték: leküzdöttek egy újabb akadályt
Fotó: Nagy Jácint

Néhányan szomorkodtak szerda este, de jóval többen nevettek. Miután kiderültek a 2017 szeptemberében induló felsőoktatási képzések ponthatárai, sokan csalódottan hajtották le a fejüket: nem biztos, hogy azért, mert sehová sem nyertek felvételt, épp ennyire rossz érzés lehet az is, ha nem az áhított intézménybe vagy szakra került be a diák.

Al Hersh Mohammad és Szabó Petra együtt örült Kalmár Bencével az egyik szórakozóhelyen

Szerencsére az általunk megkérdezettek mind-mind örömükről számoltak be: nemcsak felvették őket, hanem abba az intézménybe és arra a szakra jutottak be, ahová szerettek volna. Kalmár Bence a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban fejezte be nemrég tanulmányait, szeptembertől az ELTE SEK padjait koptatja majd: rendezvényszervező szakra vették fel. Büszkén mutatta az értesítő üzenetet. - Ezt jelöltem meg első helyen, ide szerettem volna bekerülni. Most már tudom, hogy sikerült is - mesélte örömittasan. De nemcsak ő lehetett boldog: Tóth Boglárkával és párjával, Laczi Alexszel egy sörözőben találkoztunk. Kettecskén ünnepelték, hogy a lány bejutott a vágyott szakra. A Testnevelési Egyetem női torna edző szakán folytatja tanulmányait szeptembertől.

Fekete Linda, Kovács Viktória, Ostyola Zsuzsanna és Hajas Anikó a középen ülő Korponay Zsófi sikeres felvételijét ünnepelték: szeptembertől tanárképző szakra fog járni az ELTE-re

Sőt, a szombathelyi születésű Korponay Zsófi - aki jelenleg a József Attila Színház társulatának tagja - örömének is tanúi lehettünk. Szeptembertől ugyanis ő is az ELTE hallgatója lesz. A Tanárképző Központban ének-zene tanár, média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakon fog továbbtanulni.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központba nem minden szakra volt egyszerű bekerülni. A legmagasabb ponthatárokkal a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Karon, osztatlani tanári képzéseknél találkozhattak a felvételizők. A 11 féléves nappali, államilag támogatott történelemtanár és állampolgári ismere-tek tanár szakra például 448 pont kellett a bejutás-hoz. Fontos azonban megjegyezni, hogy a pontszámok nem minden esetben a szak minőségét vetítik elő, hanem inkább annak népszerűségét. Ugyanis a határt az alapján húzzák meg, hány pontja volt az utolsó, a felvehető létszámba még beleférő diáknak.

Tóth Boglárka párjával, Laczi Alexszel ünnepelte, hogy felvették 
Fotók: Nagy Jácint

Habár hivatalos információink még nincsenek, úgy tudjuk, a szombathelyi szakok közül a gépészmérnök-képzésre vették fel a legtöbb hallgatót.

Új szakok is indulnak a vasi megyeszékhely kampuszain szeptembertől, például programtervező informatikus szakkal, gazdaságtudományi képzésekkel és természettudományi tanárszakokkal bővült a portfólió.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!