Hírek

2016.05.01. 07:07

Szombathely tényleg a tánc fővárosa – Együtt ropták kicsik és nagyok

Hat órán keresztül a táncosoké volt a főszerep a Fő téren szombaton. Félezer táncos lépett fel.

Budai Dávid

Tizenharmadik alakommal rendezték meg Szombathelyen a tánc világnapi rendezvényt, amely 2003 óta minden évben, a szombathelyi táncosok teljes összefogásával valósul meg – mondta el Parais István, az Agora – Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója, akivel a már hagyományosnak számító tánc világnapi helyszínen, Szombathely főterén beszélgettünk, miközben néptánccsoportok masíroztak a tér egyik sarkából a másikba.

A táncosokat nemcsak sok száz érdeklődő kísérte figyelemmel, hanem különböző modern tánccsoportok is. Márpedig a tánc világnapján éppen ez a lényeg, nemcsak minden korosztály képviselteti magát az óvodáskortól egészen a szenior korig, hanem a legmodernebb street dance formációk is jól megférnek a hagyományos tánccsoportokkal, vagy akár a balettal. Az Agora igazgatójától megtudtuk: a több száz táncos tucatnyi produkciójában külön kiemelten kezelték a társastánc és a versenytánc témakörét, ennek oka, hogy június elején lesz a Savaria Nemzetközi Táncverseny.

Három színpadon folyamatosan, egymásra épülve este nyolcig tartottak a táncprogramok, majd a MagyarVista Social Club csapott egy hatalmas bulit. Nem véletlenül ők voltak a fellépők, hiszen zenéjükben kiválóan ötvözik a hagyományos zenét a modernnel. A rendezvény kapcsolódott a Szent Márton-évhez, ezért a produkciókban sokszor a segítés motívuma is megjelent. Így történt ez mindjárt az első előadás esetében is, ahol a nagyok (Szökős Néptáncegyüttes) és a kicsik (Reményik, Bariska csoport) egymást segítve adtak közös produkciót. Mivel minden szabadtéri esemény alapja a jó időjárás, idén igazán szerencsések voltak a táncosok és az érdeklődők, főleg az elmúlt hétvége extrém hideg időjárása után. Éppen a verőfényes napsütéses idő miatt látogatott ki a Fő térre Mórocz Petra is a családjával, akik - mint kiderült - jó pár táncos produkcióra a Fő téren ragadtak, pedig csak egy délutáni sétára indultak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!