Hírek

2016.03.31. 11:55

Börtönsztori: Szombathelyen mesélt börtönéveiről az adócsalásért elítélt férfi

A szombathelyi Hit Gyülekezete vasárnapi istentiszteletén igencsak meglepte történetével a hallgatóságot Romics Zsolt, aki négy évet töltött börtönben, miután elítélték adócsalás és közokirat-hamisítás miatt.

Cseszkó Tamás

A szekszárdi férfi korábban számlagyárat üzemeltetett, ebből tartotta fenn magát. Ma feleségével négy gyermeket nevel, szakácsként dolgozik egy étteremben. Azt mondja, az illegális jövedelemszerzés nem éri meg.

Fotó: Cseszkó Tamás

- Mindig volt bennem egyfajta zsiványság - kezdi a történetét Zsolt, aki egy Bátaszék melletti faluból származik. - Nem voltunk szegények, de faluról városba kerülve láttam, hogy igencsak le vagyunk maradva. Szerettem csajozni, és tudtam, ahhoz, hogy elfogadjanak a lányok, villantanom kell valamit. Lakatos szakmát szereztem, majd a katonasághoz kerültem. Jól éreztem magam, hamar én kerültem a seregben a középpontba, de egy balhé miatt mennem kellett. Aztán a szekszárdi kórházban kaptam munkát, ahol magamat és a betegeket is szórakoztattam. Volt, hogy orvosnak adtam ki magam, a hozzátartozók gond nélkül elhitték. Ám ott sem maradtam sokáig. Valahogy sehol nem tudtam hosszú ideig megmaradni, nem voltam kitartó. Egy nővérszállón laktam, miközben a hölgyek voltak az igazi gyengéim, soha nem tudtam senkihez hűséges lenni - mesélte Zsolt, akit egy napon az egyik barátja Siófokra hívott pincérkedni.

- Soha nem fogtam egy tányérnál többet, volt, hogy leöntöttem a vendéget levessel, mégis jó kalandnak tűnt a balatoni munka.

Ott ismerkedett össze egy lánnyal, aki miatt Pestre költözött.

- Dolgozni persze nem akartam. Akkor jött a lehetőség, megismertem egy könyvelőt, aki bevezetett az adócsalás világába. Körbeszámláztunk, számlákat gyártottunk, klasszikus adócsalásokat követtünk el, nagy pénzeket szakítottunk. Az első bulin 7,5 millió forintot kerestem, akkoriban 2,5 millió forintért már lakást lehetett venni Pesten. 23 évesen BMW-vel jártam, bármit megengedhettem magamnak. Drága utazások, órák, volt, hogy bementem a boltba, rámutattam egy sor ruhára, és már csomagolták is. Spórolni persze nem spóroltam, ami pénz jött, az el is ment. Klasszikus számlagyárat üzemeltettem, tíz százalékért adtam a számlát, másrészt az áfa adta csalási lehetőségeket is kihasználtuk. Ha egy adott árumennyiséget megvásároltál, és annak csak egy részét értékesítetted, akkor a visszamaradt áru áfáját visszaigényelhetted – sőt, az állam még késedelmi kamatot is fizetett. Ha 150 millióért megvettem egy készletet, és csak a harmadát tudtam eladni, akkor 100 millió forint után igényeltük vissza a 25 százalékos áfát. Persze az áru nagy része csak papíron létezett. Minden olajozottan működött, mert mindenhol volt emberünk, még az adóhivatalnál is. Egy idő után elmúlt a veszélyérzet is, tudtam, hogy egyszer le fogok bukni, de minden érdektelenné vált. Gátlástalan lettem, elkezdtem azokat is becsapni, akikkel az ügyleteket bonyolítottuk - meséli.

Zsolt egyik legmegdöbbentőbb története, amikor a maga oldalára állított egy rendőr századost. - Garázdaság miatt hallgatott ki, kérdezte, hogy mivel foglalkozom, én pedig bevezettem őt az adócsalás világába. Annyira megtetszett neki a lehetőség, hogy otthagyta a rendőrséget. Később ő is börtönbe került.

A gondtalan élet azonban nem tart örökké, Zsolt ellen több ügyben is vádat emeltek.

- A tárgyalásunk 2000-ben kezdődött, két évig tartott. Első fokon 2 év 6 hónapot kaptam. Fellebbeztünk, arra számítva, hogy első bűntényesként kedvezményt fogunk kapni, de nem ez történt. Kifogtam egy olyan bírót, aki példát akart statuálni az akkoriban elszaporodó gazdasági bűncselekmények miatt, ezért 3 év 6 hónapot szabott ki rám – úgyhogy 2002 tavaszán be kellett vonulnom a szekszárdi büntetés-végrehajtási intézetbe. Borzalmas volt fogvatartottnak lenni. A zárkában ketten voltunk nyolc négyzetméteren, a WC egy függönnyel volt elkerítve. Egy szerencsém volt: a nagynéném is ott dolgozott a börtönben, így a konyhára kerültem. Az az egyik legfontosabb hely, ott könnyen szerezhet magának az ember barátokat, de persze ellenségeket is. Bár nem tudtam főzni, gyorsan tanultam, tudtam, hogy csak így élhetem túl.

Később aztán rosszabbra fordultak a dolgok. Kiderült, hogy a rokona is a börtönben dolgozik, ezért Állampusztára helyezték, ami sokkal keményebb börtön a szekszárdinál.

- Szerencsém volt: ott is a konyhára osztottak be, ami a legjobb hely egy börtönön belül. Persze ezzel ellenségeket is szereztem magamnak, voltak, akik konkrétan megüzenték, hogy kicsinálnak. A legkézenfekvőbb a fizikai vagy szexuális zaklatás – én csak az előbbiből kaptam egy keveset. A „fehérgallérosokat" azért is megfélemlítik, hogy pénzt csikarjanak ki tőlük. Nekem már ugyan semmim nem volt, de többször szereztem kaját meg ruhát egy-két elítéltnek, mert annyira féltem tőlük. Más konyhással az is előfordult, hogy egy kiló sót dobtak a levesbe, amikor ő főzött – azonnal át is helyezték. Olyan is volt, hogy a tisztek szórakoztak: egyikük előírta nekem, hogy az ételnek pontosan el kell fogynia az utolsó embernél. Ez 800 főnél szinte lehetetlen, de imádkoztam és bejött: utolsó ember, utolsó kanál. Utána megtettek főszakácsnak.

Zsolt 2 év 8 hónap után szabadult, de a még folyamatban lévő ügyei miatt két év múlva újabb másfél évig élvezhette a büntetés-végrehajtás vendégszeretetét.

- Ott egy zárkába kerültem egy fiúval, aki hívő volt, még a pálfordulása előtti ügyei miatt ítélték el. Nagyon megdöbbentett, ahogy viselkedik, állandóan cikizték, mégis bátorság és békesség áradt belőle. Megígértem neki, hogy ha kedvezménnyel szabadulhatok, elmegyek vele egy börtön-istentiszteletre. Megkaptam a kedvezményt, ezért betartottam a fogadalmamat. Nagyon szimpatikus volt a lelkész, aki teljesen normálisan viselkedett, nem pózolt. Az istentisztet végén megkérdezte, szeretném-e, hogy megváltozzon az életem, én pedig azonnal igent mondtam. Közösen imádkoztunk, és akkor olyat éreztem, amit előtte soha: otthonra leltem. A börtönben is megváltoztam, bocsánatot kértem azoktól, akiket megbántottam, és igyekeztem azoknak adni ételt, akiken láttam, hogy rossz bőrben vannak. A szabadulásomat követően egy szekszárdi keresztény közösségben találtam helyet, rengeteget segítettek, hogy újra be tudjak illeszkedni a társadalomba. Furcsa volt először a kinti világban istentiszteletre menni, korábban egy 800 fős diszkót üzemeltettem Pakson, az egész szerénynek tűnt.

Fotó: Cseszkó Tamás

- Végül jól beilleszkedtem, befogadtak, mindig kérdezték, hogy mi van velem, sőt, segítettek munkát találni, és ha kellett, anyagilag is támogattak. Emlékszem, az elején volt egy időszak, amikor hónapokig nem jártam a gyülekezetbe: húzott vissza az alvilág, kaptam az ajánlatokat. De a gyülekezet vezetője akkor is jött utánam, beszélgettünk, sikerült túllépni a válságos időszakon. Hamarosan megismertem a jövendőbeli feleségemet, Zsanit is, akinek akkor már volt egy hároméves hallássérült kisfia. Korábban el nem tudtam volna képzelni, hogy egy ilyen kapcsolat működhet, de már több mint hat éve vagyunk házasok, és született még három fiunk.

Zsolt jelenleg egy szekszárdi gyorsétteremben dolgozik szakácsként, de volt már segédmunkás építkezésen, és az eredeti lakatos szakmáját is igyekszik hasznosítani.

- Nem könnyű az életünk, soha nem tudtam bánni a pénzzel, a mai napig a feleségem segít kezelni a kasszát. Nemrég vettem egy autót 350 ezer forintért, régen egy nap alatt szórtam el ennyi pénzt. Van, hogy napi szinten küzdünk a megélhetésért, mégis békességgel a szívemben fekszem le, mert tudom, megéri tisztességesnek lenni. A gyermekeim is tudják a történetemet, nem szégyellem, ami történt, az a célom, hogy minél több embernek elmondjam, nem az ilyen módon megszerzett pénz okozza a boldogságot. Volt olyan, hogy alig maradt pénzünk, és persze azonnal visszatérhettem volna az adócsalás világába, de én mégis tudatosan nemet mondtam. Szabadulásom után találkoztam azokkal, akik annak idején befenyítettek. Régen rettegtem tőlük, most viszont egyenesen odamentem hozzájuk, és a szemükbe néztem. Csodálkoztak, hogy kik állhatnak mögöttem, hogy ilyen bátor vagyok. Mondtam, hogy a legerő­sebb bandába kerültem, Istent választottam. Néhány hónapja lelkészként térhettem vissza a szekszárdi börtönbe, hogy a raboknak is elmeséljem életem történetét. Az ajtók kinyíltak, az őrök azonban már nem RB5695-ös elítéltnek szólítottak, hanem lelkész úrnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!