Hírek

2017.04.01. 08:43

Egy rákos kislánynak is segítettek a szombathelyi futók

Nem is gondolná, hogy mennyi sportszerető ember lakik Vas megyében! Ráadásul a szombathelyi futóklub tagjai nemes célokat is szolgálnak, például egy rákos kislány életét is szebbé tették.

Elek Szilveszter

Az utóbbi években az életmódváltás kulcsszó lett az emberek életében, érezhetővé vált, hogy egyre többen fontosnak tartják azt, hogy a szabadidejüket ne a televízió nassolással tarkított bámulásával vagy a számítógép előtti tespedéssel töltsék ki, hanem valamiféle testmozgással. Ezek között kitüntetett szerepe van az olyan, a szervezetünket a szó legpozitívabb értelmében megdolgoztató, de azért kellemes kikapcsolódást is nyújtó sportágaknak, mint amilyen futás is.

Az egyre sokrétűbb internetes közösségi portálok nagyban segítik azokat, akik úgy gondolják, hogy nem egyedül szeretnék űzni ezt a sportot, hanem a testmozgást kedvelő ismerőseik körében. Meglepő, de a megyeszerte, sőt, talán már országosan is közismert szombathelyi futóklub sem egyesület, hanem egy népes csoport a legnagyobb közösségi portálon. Pátkai Attila alapította 2015 nyarán, azzal az egyszerű céllal, hogy a futást szerető cimboráival könnyebben tudják tartani a kapcsolatot, egyszerűbben meg tudják szervezni a versenyeken való részvételüket és együtt könnyebben tudjanak választ találni az olyan kérdésekre, mint hogy mivel érdemes elindulni a helyszínekre és milyen szálláshelyek közül érdemes választani...

- A csoportban eleinte csak páran voltunk - emlékezik vissza Pátkai Attila. A tagok sorra meghívták a futás iránt érdeklődő ismerőseiket. Olyan serényen művelték ezt, hogy a csoportban rövidesen már több százan voltak, sőt, mostanra 631-en segítik a másikat és osztják meg egymással a tapasztalataikat, élményeiket. - A tagok életkorukat, foglalkozásukat, lakhelyüket tekintve is nagyon sokfélék - emeli ki a kezdeményezés vezetője.

- Azon kívül, hogy tulajdonképpen valamennyien Vas megyei, főleg szombathelyi kötődésűek, egy közös van mindegyikükben: a sport őszinte szeretete - ecseteli Pátkai Attila, aki szerint ez a lelkes csapat mottója is lehetne.

A szombathelyi futókat a mozgás öröme hozta össze, mára már baráti társasággá is váltak
Fotó: Unger Tamás

A kezdeményezés vezetője büszkén vallja, hogy a célja teljesült. - Hetente több edzést is tartunk, mindegyiken meglepően sokan vesznek részt - mondja Pátkai Attila, akitől megtudjuk, hogy a csoport "kemény magját" 200-250-en jelentik. Ők azok, akikre mindig számíthat, ha bármilyen nehézségbe botlik a futás kapcsán. Ráadásul a lendület még hatszáz felett sem állt meg, folyamatosan csatlakoznak új tagok, aminek köszönhetően "megéri" péntekenként olyan tréningeket tartani, amelyek keretében a kezdők lazább tempóban róhatják a köröket a szombathelyi Csónakázó tó partján.

A sok edzést persze nem csupán a közös kikapcsolódás jegyében szervezik - ugyanis a csoport tagjai egyre több futással kapcsolatos megmérettetésen vesznek részt. - A tavasztól őszig tartó versenyszezonban, minden hétvégén indulnak tagjaink az ország változatos pontjain - meséli a kezdeményezés vezetője. Legutóbb öten indultak az Öböl Félmaratonon, amely 21,1 kilométeres távot tesz ki. A Szupermaratont kilencen teljesítették egyénien, ők körbefutották az egész Balatont, vagyis 195,5 kilométert tettek meg. A 42,2 kilométert jelentő MaratonFüredre pedig 16-an neveztek a csapatból.

Az, hogy a futók ilyen sok versenyen állnak rajthoz, ráadásul nem ritkán szép eredményekkel térnek haza, komolyan motiválja az újdonsült tagokat. - Eleinte sokan ódzkodnak attól, hogy megmérettessék magukat, sőt, még edzőhöz sem mernek fordulni, mert nem hajlandóak elhinni, hogy mire képesek valójában - hangsúlyozza Pátkai Attila. - De aztán a csoport lendülete elkapja őket, és a gyakorlás, alázat által olyan teljesítményt érnek el önmagukhoz képest, hogy nem győzik magukban feltenni a kérdést: tényleg ennyire jó vagyok?

Nincs korhatár, fiatalok, idősebbek szívesen mozognak együtt a Szombathelyi Futóklub szervezésében
Fotó: Unger Tamás

Bár a közösségnek saját szervezésű versenye nincs, cseppet sem búslakodnak emiatt. Helyette inkább változatos közös programokat szerveznek. Ilyen volt például az éjszakai futás, amelyen hatvanan vettek részt. De a nőnapon is serénykedtek - amikor a hölgyek teljesítették a távot, a férfiak meglepték őket egy-egy szál virággal.

- Talán azt tartom fontosnak, hogy még jobban összekovácsoljuk a vasi sportbarátokat - ecseteli. - Illetve természetesen azt is, hogy minél több emberhez eljusson az az üzenet, hogy mennyire jó kimozdulni, kipróbálni a határainkat, vagy akár "csak" egy jó társasággal hasznosan eltölteni a szabadidőt - mondja még.

A csoport az elmúlt évek során annyira összekovácsolódott, hogy már nem csak akkor működnek együtt, ha futásról van szó. 2016 karácsonyán például jótékonysági akciót szerveztek, egy rákos kislánynak gyűjtöttek. Ez ráadásul nem csupán a sporton, de Vas megyén is túlmutat, ugyanis a gyermek budapesti. - Az idén is szeretnénk valami hasonlót szervezni a szeretet ünnepére - tűzi ki célul a kezdeményezés vezetője.

A közösség erejét persze más nemes célokra is fel szeretné használni Pátkai Attila. A futók rendszeresen róják a településektől távoli zöldterületeket, a friss levegő és a szép, csendes környezet miatt. Ennek okán tisztelik annyira a természetet, hogy nem nézik jó szemmel, ha valaki szétdobálja a szemetet a zöldben.

- A Föld napja apropóján szeretnénk a nemrég megalakult Vasi Triatlon Sportegyesülettel karöltve összeszedni a szemetet a bucsui út mentén - ecseteli a kezdeményezés vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!