Hírek

2014.09.28. 16:33

Tamburaszóval, fasírozottal ünnepeltek a horvátzsidányiak

Horvátzsidány - Hatszáz fasírozott készült Horvátzsidányban, ünnepeltek a helyiek, beruházásokat adtak át a településen.

Cseszkó Tamás

A templom előtti téren horvát és magyar nyelvű egyházi énekekkel kezdődött a horvátzsidányi falunap, a helyi asszonykórus lelkesen énekelt. Dumovits István helyi plébános áldotta meg azokat a beruházásokat, amelyek az elmúlt időszakban készültek el. Ötmillió forintból újultak meg a templom körüli támfalak. Külön dicséretes, hogy a helyi hívek 4 millió forinttal támogatták az építkezést, továbbá 1 millió forint központi támogatás is érkezett. Az áldást követően a Zsidanci Tamburazenekar vezetésével felvonulás kezdődött, azokat az utakat érintették, amelyeket szintén az elmúlt időszakban újítottak fel.

Tóth Adrienn, Krizmanich István, Nagy Róbert, Nagy Robert, Nagy Mirjana (Fotó: Cseh Gábor)

A program a művelődési ház udvarán folytatódott. Krizmanich István polgármester vidám köszöntőjében arról beszélt, hogy az egykori iskola épületét új funkciókkal kellett megtölteni, így kapott itt helyet az egészségház, a közös önkormányzati hivatal, most pedig pályázati forrásból alakíthattak ki közösségi teret, próbatermeket a helyben működő hagyományőrző és kulturális egyesületek nagy örömére. A polgármester köszönetet mondott Ágh Péter országgyűlési képviselőnek, aki sikeresen lobbizott támogatásokért, így 18 millió forint kormányzati támogatást kaptak útfelújításra és működésre, valamint 10 millió forintot azért, mert a településnek nem volt adóssága. A falu első embere megdicsérte azokat is, akik önkéntes munkájukkal hozzájárultak a sikerhez, mint mondta, az itt élők így még inkább megbecsülik a most átadott értékeket. Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében arról beszélt, Horvátzsidány története a folyamatos újjászületés története, hiszen több alkalommal érte pusztítás és járvány a települést, a horvát és magyar ajkú lakosok szövetsége azonban nem engedte, hogy az itt található értékek elvesszenek.

- A polgármester által koordinált fejlődés azt üzeni a világnak, hogy így kell építeni egy 21. századi települést - emelte ki a képviselő. Az átadásokat hajnalig tartó vigasság követte, megvendégelték a lakosságot, a polgármester felesége saját kezével gyúrta hajnalig a szarvas- és sertéshúsból készült fasírozottat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!