Hírek

2014.08.17. 19:50

Részben megújult a közösségi házuk, de még 15 millió forintot kellene rákölteni

Cák - A falu előre hozta az augusztus 20-ai ünnepet, szombaton szép műsorral felavatták közösségi házukat.

Némethy Mária

Elegánsan, pezsgővel koccintva ünnepelték meg a cákiak, hogy több mint 10 év után végre sikerült részben felújítaniuk közösségi életük központját. Paukovics Józsefné polgármester mondta el, hogy a 60-as években épült kultúrház sikeres Leader-pályázatuk 5,3 millió forintjából és a község egymilliójából, sok ember munkájával újult meg – új a vizesblokk, részben a villanyszerelés, kifestettek, mázoltak, javították a födémet –, de legalább még 15 millió forint kellene ahhoz, hogy minden rendben legyen.

Dr. Kapiller Sarolta megnézte a kőszeg-hegyaljaiak kiállítását.

Fotó: Némethy Mária

Avatóbeszédében dr. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal vezetője a rendszerváltás óta eltelt időszakra emlékezett, mert akkoriban mondott legutóbb beszédet Cákon. Szólt arról, hogy a rendszerváltás ugyan kicsit lassúbb ütemben folyt, mint ahogyan azt sokan akkoriban gondolták, de abban mindenkinek szerepe volt, s ha felidézzük magunkban az akkori életünket, tapasztalhatjuk: van fejlődés. Ebben nagy szerep jut az államalapítás óta eltelt ezer évben, 36 nemzedéken át megőrzött hagyományainknak, kultúránknak, amelyre büszkék lehetünk.

A cákiak magával ragadó ünnepi műsora ennek a kultúrának a magas színvonalát tükrözte vissza. A Stuller család gyönyörű vonós triójával kezdődött, majd fergeteges táncot előadva néptáncosok avatták fel a színpadot. Egy kiállításon kőszeg-hegyaljaiak alkotásai láthatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!