Hírek

2016.03.28. 18:16

Tavaszi (kemence) bemelegítés Cákon

Cák – Annak idején női munka volt a kenyérsütés – ettől a hagyománytól eltértek Cákon, a közösségi háznál felépített kemence hétfői avatóján. Bakos Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház művelődésszervezője vállalta a pék szerepét, maga készítette a kovászt.

Bakos Ágnes

Valódi, hagyományos kenyértésztából sült a langalló a cáki közösségi háznál épített kemence avatóján. A pék, Bakos Zoltán, néhány apró titkot még elárult az éhes érdeklődőknek a forró kemence mellett: - A liszt körülbelül tíz százaléka rozsliszt, hetven százaléka sima liszt, a többi pedig kenyérliszt - sorolta az alapvető hozzávalóról. Az elősütés után fokhagymás, sóval és borssal is fűszerezett, kefirrel összedolgozott tejföl került a tésztára, aztán hagymakarikák, szalonnadarabok és mehetett vissza a sütőbe. Percekig volt csak egyben a kisült tészta: jóízűen fogyasztották az egybegyűltek.

Két év alatt készült el a kemence, az egyesület munkájával és Horváth Ádám (majdnem helyi) kályhaépítő mester segítségével - idézte fel Trifusz Péter, a Cáki Kulturális Egyesület elnöke. Hangsúlyozta a tűz központi szerepét a paraszti kultúrában: jelkép és szimbólum a tűz helye. Akárcsak a kenyér, amit mint fogalmazott „nem parancsolt közösségben" készítenek el. Szimbolikusan átadta a kemencét Cák község lakosságának, Paukovics Józsefné polgármesternek.

A frissen és látványosan készült kenyérlángos mellé volt bor meg tea is, és persze zene: a Cirákulum együttes „sipákult" a közönség meg-elégedésére.

Egyfajta tavaszi bemelegítés volt a húsvéthétfői alkalom: a kemencéé és a köré szervezhető közösségeké Cákon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!