Tele kézzel, tiszta szívvel szórta kincseit.. - Búcsú Beszprémy Józsefné hímző asszonytól (1922-2016)

Legutóbbi, a „Nyugat-dunántúli szabadrajzú hímzések" című könyvének - sárvári bemutatóján még nem sejtettük, hogy végső, hosszú útjára készül, hisz emberi, szakmai kapcsolatai élénkek voltak mindannyiunkkal. Elvesztettük őt mindörökre! Sok ezer ismerőse, tisztelője nevében búcsúzunk az „ezüsthajú" hímző asszonytól, Vas megye kiemelkedő népművészétől, aki nemzedékeket tanított a szépre, a tiszta forrásból merítkező értékekre. A népi hímzéskultúra országosan ismert egyénisége hosszú évtizedek szellemi kincsestárával a kezében, a szívében-lelkében elköszönt csendesen, úgy, ahogy őt életében ismertük.

A Rábaközben, a Csornán született, de az 50-es éves évektől Sárváron lakó Babi nénivel sokunkat öt évtizednyi ismeretség és közös szakmai munka kötött össze. Mindannyiunkban tiszteletet váltott ki a hímzéskultúra iránti rajongása és odaadása.

Céltudatos szorgalma, az önzetlen segítségnyújtása bőven meghozta eredményét: számtalan egyéni és közösségi szakmai sikert értek el az általa patronált szakkörök, tehetséges és szorgos kezű hímző asszonyok, kézművesek a megyei, országos kiállításokon. Élen járt a szakmai önképzésben, megszállottan kutatta Nyugat – Dunántúl paraszti kultúrájának szőttes emlékeit, értékeit és örökítette át a ma nemzedékének lakáskultúrája, viselete megújítása érdekében.

Mit köszönhetünk Babi néninek? Leginkább azt, hogy közel vitt bennünket a gyökerekhez, a nyugat- dunántúli hímzést kiemelten becsülte és a szakmai köztudatba emelte, s más tájegységek hímzőit is inspirálta megismerésére. Alázatos volt az eredeti népi kultúra iránt, de volt benne kellő merészség, hogy a hagyományos szigorú szabályrendtől játékosan eltérjen, izgalmassá  tegye  az általa tervezett szabadrajzú motívumkincseket. Múzeumvezetők engedték be a népművészet féltve őrzött kincsestáraiba, ahol szorgalmasan tanult, rajzolt, a mintagyűjtemények sokaságát forgatta át, hogy kiemelje a gyöngyszemeket. Jó tanítómesterként tovább is adta átörökített, újrateremtett formakincsét másoknak is. Kimagasló népszerűsítő munkát végzett tanfolyamokon, továbbképzéseken, a vasi városokban és kisfalvakban, szociális otthonok díszítőművészeti köreiben. Szívós munkája révén alkotóközösségek éledtek újjá szerte a megyében. Tanult és tanított, mintagyűjteményeket adott közre, gazdag módszertani segédletekkel.

Egyéni szakmai pályafutása is kiemelkedő: népi iparművész, a Népművészet Mestere volt, számtalan országos elismerés jogos birtokosa: gránátalma díj, Kis-Jankó Bori díj, aranydíjak és még sorolhatnánk tovább. Méltón képviselte a magyar népművészetet idehaza és külföldön is, az általa szervezett kiállítások a hétköznapi művészet emelkedett hangulatú és érzelmű csodákat kiváltó ünnepei voltak.

Örülünk, hogy a 70-es években reneszánszát élő népművészeti mozgalomban is együtt lehettünk vele, amikor 1975-ben a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban felelősségteljes szolgálatot vállalt. Általa is sikerült Velemben felépíteni azt a komplex műhelyrendszert, amely nagyban hozzájárult a tárgyalkotó népművészet többi ágának a kiteljesedéséhez, az értékteremtő munka felmutatásához. A velemi ház, műhely, szellemiség minta lett az összefogásban, közösségteremtésben és az alkotói ambíciók  segítésében. /Nagy kár, hogy mára az enyészet sorsára jutott./ Babi néni – a férfi mesterembereknek Margit anyánk- lelkes akarata, szervezési zsenialítása, ember-és hivatásszeretete is beépült a velemi műhelyrendszer mindenegyes objektumába.

Életének, tudatos szülői munkájának gyümölcse, hogy lányát, Katát is a népművészet szolgálatára nevelte, aki méltó folytatója, országosan elismert szakmai képviselője a hagyományok megtartásának és átörökítésének.

Csodálattal néztük, hogy nyugdíjas éveiben is milyen aktívan mekkora energiával, fáradtságot nem ismerve végezte gyönyörű munkáját. Derűt, harmóniát és humánumot sugárzó lényét csodáltuk, mely hiányozni fog összezavarodott világunkban és az általa is szeretett  közösségekben.

A gyászban az ad megnyugvást, hogy Ő jelen van és marad minden olyan otthonban, közösségben, amelynek lakói, tagjai azt a népművészet tiszta forrásából merítve, igényes ízléssel öltöztették fel. Ehhez a forráshoz Ő vezette el őket, meríteni ebből Ő segített.

Köszönjük, hogy „Tele kézzel, tiszta szívvel szórta kincseit" utódaira, melyek a népművészet nemzeti, megyei és helyi értéktáraiban is méltó helyet érdemelnek ki.

A Dr. Kiss  Gyula Kulturális  Egyesület, Vasi Honismereti Egyesület, a vasi népművészeti körök, alkotók széles tábora nevében búcsúzom.

Zsámboki Árpád