Hírek

2017.05.07. 17:40

Felújították a Koczán-ház kemencéjét, ismét minden szeglete használható

BÜK - Néhány évvel ezelőtt kiderült, hogy a kemence abban a formájában nem alkalmas az üzemeltetésre. Most sikerült felújítani, így már valóban minden szeglete használható a háznak.

Vadas Krisztina

Koczán Ferenc egykori cipészmester háza mára emblematikus helye lett Büknek, bent a város szívében. Nem hagyományos tájházként üzemel, hanem szerves része a kulturális életnek. Rendszeresen tartanak itt rendezvényeket, valódi közösségi térként funkcionál. A kemence felújítását követően immár gasztroesemények helyszínévé is válhat a porta.

2011-ben újíttatta fel az önkormányzat az épületet, attől kezdve folyamatosan otthont ad különböző rendezvényeknek. 2013-ban egy téli esemény alkalmával azonban úgy megrakták a kemencét, hogy kis híján baleset lett belőle, mert kicsapott belőle a tűz. Szerencsére még időben észlelték a bajt, így nagyobb kár nem keletkezett, de a hatóságok bevonták a kemencehasználatra vonatkozó engedélyt.

- Három évbe telt, mire találtunk egy olyan vállalkozót, aki elvégezte mind a munkálatokat, mind az engedélyeztetést - mondta el Tóth Tamás, a Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár igazgatója. Be kellett csövezni a kemencét és a kéményt is. Maga a kemence külsőleg nem változott, de így a füstölő jellegét elveszítette - eredetileg ilyen volt.

- Így biztonságosan lehet használni, már ki is próbáltuk - mesélte nagy örömmel Tóth Tamás.

- A célunk az, hogy visszahozzuk és bemutassuk a régi magyar ételeket, ízeket. Ha eljön egy séf Bükre, akkor itt tényleg hagyományos módon tudja elkészíteni a fogásokat - tette hozzá.

A most felújított benti kemencével együtt egyidejűleg akár három helyen készülhetnek az ételek: a ház udvarán ugyanis áll még két kültéri kemence is. Az egyik hordozható, így akár más helyszíneken is lehet használni, a másikat pedig úgy alakították ki, hogy 150 adag hús süthető egyszerre benne. Emellett egy sparhelt is "bevethető".

- Ezekkel mind-mind kézzelfoghatóvá tesszük a történelmünket, a hagyományainkat. A magyar gasztronómiának egy olyan szegmensét tudjuk bemutatni, amely nagyrészt már feledésbe merült - hangsúlyozta az igazgató.

Ám ezzel még nem állt meg a munka a Koczán-ház környékén, most a tavaszi rendrakás következik az udvaron. - Nagyon sok fánk van, azokat kell rendszereznünk: mi az, ami főzésre-sütésre, mi az, ami fűtésre alkalmas - mondta Tóth Tamás.

Rendezvények folyamatosan lesznek a háznál: legközelebb az Ivó-napi bor- és pálinkamustrára gyűlnek össze az emberek, de hamarosan indul a mesevonat is, amelynek végállomása a Koczán-ház.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!