Teszi, amit a szíve diktál

Láttam Szombathely belvárosában, amikor az utcán odament egy padon fekvő emberhez. A közelébe érve hallottam, kedvesen kérdezgette, mire lenne szüksége. Ezért hiteles embernek tartom Maját. Nemcsak szép szavakat tud mondani a szeretetről, a hitről, cselekszi is azt. Nemes lélek, teszi, amit a szíve diktál.

Tavaly egy csoportban zarándokoltam vele Máriacell felé. Gyalogoltunk. Szép út volt, felemelő, fárasztó is. Kitikkadtunk. Maja volt az, akinek fanyar humora felvillanyozott bennünket, és aki minden reggel az élen járva kitakarította a szálláshelyet még a vécét is , hogy rend maradjon utánunk. Nagyszerű ember.

Egy nyugdíjas kollégám és egy rokonom mesélte ezeket dr. Asbóth Máriáról, Majáról. Tudom, nem örül, hogy ideírtam véleményüket, mert arra kért: ne róla szóljon a cikk, hanem a Máltáról. Maguk között csak így nevezik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportját. Ez 1991-ben alakult, azelőtt, hogy augusztus 19-én Szombathelyre látogatott II. János Pál pápa. A máltaiak vitték a mozgásukban korlátozott embereket a repülőtérre, a látogatás színhelyére.

Ma már csak Maja dolgozik a Málta alapítói közül. 21 éve végez önkéntes munkát a ma egyáltalán nem divatos módon: szerényen, csendben.

A mozgássérültekkel azóta is foglalkozunk, az autónk szállítja őket különféle rendezvényekre hallom tőle. A máltais karácsony is részben értük van. Erre úgy17 éve hívják meg őket, meg siketeket, némákat, értelmi fogyatékosokat, gyengénlátókat is. Ahogyan kell és illik: mindig van műsor, meg van ajándék is.

Honnan? Miből? Csakis adományokból. A máltaiak mögött nincs egy fenntartó, egy tekintélyes támogató. A Margaréta utcai óvoda melletti helyiségeiket jól kihasználják. Nyugdíjas klub, ingyenes ruhaosztás, alkalmi összejövetelek színhelye.

Itt sok névtelen, csendesen dolgozó ember tevékenykedik, akik hetente bejárnak ügyelni, ruhát osztani, meghallgatni emberek gondjait, problémáit. A máltai keretén belül történik iskolai, óvodai elsősegélynyújtás oktatás is sorolja Maja, aki nagyon fontosnak tartja: vannak fiatal segítőik. Ők nyaranta a szünidős, csellengő gyerekeknek szerveznek tartalmas időtöltést.

Nem rejti véka alá: fogyóban az önkéntes munkavégzők köre. Mi lehet a magyarázat? Majával a generációk eltérő életfelfogásáról, munkához való viszonyáról beszélgetünk, meg a nehezebb életről. Ő mást is szóba hoz.

Nemcsak a szeretet, a felelősség, vagy a megbocsátás képességének hiányában látom a bajok gyökerét. Leginkább az egyre elhatalmasodó önzésben, a pragmatizmusban, az érzelmek elfojtásában, az elembertelenedésben. Ma egy gazdaságilag sikeres valaki azt veszi számba, hány cége van, nem azt, hány jó embere van, akire számíthat. A közbeszéd szintjén is ma az emberről, mint humán erőforrásról, tehát közgazdasági tényezőről beszélnek. Ebből az aspektusból csak az következhet, hogy mennyi hasznot hajt az az erőforrás. Belátható, ebben a megközelítésben egy sérült, vagy hajléktalan nem mínősül erőforrásnak. Én meg úgy gondolom, az ember több, mint fizikai és szellemi erejét használó szerkezet. Ez nyomorúságos utilitarista-haszonelvű szemlélet. Az én világfelfogásomban az Ember nagybetűvel írd a Teremtő által a létbe emelt társszerző, akire rá van bízva a jövő, az élet. De, hogy mit ad át, vagy mit pusztít el féktelen habzsolása következtében? Az felelősség, meg értékrend kérdése. Ki tanítja meg erre? Semmiképpen nem a vedd el, mert megérdemled hazug frázisa.

11 éve minden áprilisban jótékonysági estet rendeznek a máltaiak Szombathelyen. Határon kívül élő magyar gyermekek, gyermekintézmények megsegítésére szervezik. Sokszor leírtam: ez az est felemelő, mert egyaránt szól a haza szeretetéről, a szegényebb sorsban élő honfitársaink megsegítéséről. És mert alaphangját dr. Asbóth Mária szívhez szóló bevezetője adja. Ezért is haragudni fog, de leírom: mindegyik magyarok lakta utódállamban járt. Több helyen szabadsága alatt önkéntesként is dolgozott. Például Újvidéken a délszláv háború utolsó napjaiban. Ő volt az, aki az akkor még nem közismert Böjte Csabát felfedezte, és elsőként hívta el Szombathelyre.

Mi mozgatja őt ott legbelül?

Elfelejtjük mindent, mindenkit magunk alá gyűrő nagy étvágyunkban, hogy mi itt a földön csak vándorok vagyunk. Ennek a megértéséhez mindnyájunknak végig kell menni a magunk damaszkuszi útján. Elfelejtjük, hogy mikor az Úristen elbocsátott teremtő kezéből, így szólt hozzánk: Rád bízok minden embert, kivétel nélkül mindenkit. Adj nekik enni, adj ruhát, és ne hagyd a sötétségbe elmerülni a lelkeket. Mindenkivel bánj úgy, mint magaddal. Amit elérsz, amit átélsz, amit tudsz és amit szerzel, azt oszd meg. Most pedig menj, élj , a világ a tiéd! De természetesen, nem kikiabálva a világnak a jótetteket. Szívünk rejtekében tegyük a jót.