Hírek

2015.11.29. 15:06

Tiszta Amerika – fergeteges hangulatot hozott a Grease Szombathelyre

Szombat este az Arena Savaria színpadán is bemutatták a nagy sikerű Grease musicalt. A nézők azt kapták, amit vártak: jól ismert dalokat, jól ismert történetet, remek előadásban.

Vadas Krisztina

Már a szereposztás is előrevetítette, hogy egy nagyszabású előadást láthat majd a közönség. Főszerepben Vastag Csaba (Danny Zuko), aki jól hozta a nagymenő, de legbelül mégis romantikus férfi karakterét. A dalokra sem lehetett panasz: Csaba ismét bebizonyította, hogy élőben is épp olyan jól énekel, mint a felvételeken. A női főszerepben Görgényi Fruzsina (Sandy Dumbrowski) lépett a színpadra: az ő játéka teljes egészében a nézők elé varázsolta a film által meghatározott Sandy-karaktert.

Aki meglepetést okozott számomra, az Kiss Ramóna (Betty Rizzo) volt. Azt már megszoktuk, hogy Ramóna nagyszerű színész, de én eddig nem tudtam, hogy énekelni is ilyen profin tud.

A mellékszereplők közt is találunk jól ismert neveket: Vastag Tamás és Hujber Ferenc is közreműködtek a darabban, ami még inkább emelte a színvonalát.

Összességében egy jó hangulatú, profi musical-előadást tártak a nézők elé, így panaszra biztosan nem volt okuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!