Hírek

2007.05.25. 02:29

Tisztáldozatokkal

Szombathely (kor) - Június 1-jétől a Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság helyi irodájában dolgozó 22 emberből csupán öt marad. A többieknek felmondtak.

Kozma Gábor

Ki hitte volna, hogy tavaly a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő szervezet az idén megszűnik? Ebben az országban minden lehetséges , mondta az egyik, neve mellőzését kérő érintett, aki nyugdíjba készül, pontosabban kényszerül. Ugyan, mit kezdhetnék a speciális katonai szakmai tudásommal a civil szférában? Ráadásul a szóba jöhető társszervezeteknél is leépítenek. Olyanokat is elbocsátanak, akik nyelveket beszélnek, megállták a helyüket a külszolgálatban.

A történtekről, illetve a háttérről a Veszprémben székelő parancsnokság első emberét, Kovács Sándor ezredest kérdeztük. Az előzményekhez tartozik, hogy a Magyar Honvédség korszerűsítése jegyében a megyei hadkiegészítő parancsnokságok január 1-jétől jogutóddal megszűntek. Az érintett megyeszékhelyeken, így Szombathelyen is, toborzó- és érdekvédelmi irodák jöttek létre. Az utóbbiak fontos feladatokat láttak el; a hozzánk tartozó régióban például 11 ezer olyan ember él, aki törődést igényel, támogatásra szorul. Ők valamilyen formában a honvédséghez kapcsolódnak, főként nyugdíjasok. De sok az özvegy, és gondoskodnunk kell árvákról is.

Kovács Sándor elmondta, hogy Szombathelyen 22 emberükből mindössze 5 marad június 1-je után. Az új irodavezető Szakasics Zoltán őrnagy. Aki 25 éves szolgálati viszonyt igazol, az nyugdíjba vonulhat. Aki nem, az munkát kereshet az épülő helyi börtönben vagy a társszervezeteknél. Jó páruknak nem marad más, mint az egyenruhát végleg civilre cserélni, s ebben a szférában szerencsét próbálni, netán újrakezdeni. Akin tudunk, segítünk , fogalmazott az ezredes, aki elismerte: az országos leépítésekkel jelentős szakmai veszteség éri a honvédséget. Már csak azért is, mert viszonylag fiatal, jól képzett emberektől kell megválniuk.

A szombathelyi iroda jelentős érdekvédelmi feladatokat is vitt a toborzás mellett. Nem kevés megyei nyugdíjasnak szerveztek rendszeresen programokat, intézve ügyes-bajos dolgaikat. Hogy velük, szakmai érdekvédelmükkel mi lesz, arra nincs megnyugtató válasz. A szombathelyi irodában csupán öten maradnak, így nyilvánvaló, hogy a korábbi színvonalon nem lesznek képesek ellátni az érdekvédelmet. Ráadásul az irodák feladatai közé tartozik a teljes hadkötelezettségre (sorállomány) való esetleges visszaállás megszervezése.

Ezért is hihető az a megállapítás, hogy nehezen pótolható tisztáldozatokat hozott most a honvédség. Hiszen csak a szombathelyi irodából olyan egyenruhások készülnek kényszerűségből nyugdíjba, mint Benczik Gábor alezredes, az utolsó parancsnok, az afgán misszióból nemrég hazatért főtiszt, vagy helyettese, dr. Horváth József őrnagy, törzs-iroda-vezető, Kiss Zoltán őrnagy, szociális és érdekvédelmi vezető, Sarang Péter zászlós, lakásügyi előadó. Aki nem jogosult nyugdíjra, az az ünnepélyes búcsúztató után utcára kerül. Ebben az országban minden lehetséges - mondja egy kényszerűségből távozó tiszt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!